138. FAUST

Nem tudjuk, Somogyi igazgatónak vagy a nagyváradi közönségnek gratuláljunk-e inkább a tegnapi elõadáshoz, de azt tudjuk, hogy mindkettõjüknek részvétünket kell kifejeznünk ahhoz, hogy Székely Irén maholnap itthagyja a mi kis színpadunkat.

Õ volt a tegnapi fényes siker hõsnõje; az opera az õ valódi eleme, amelyben istenadta gyönyörû hangja és komoly, nemes, mûvészi lénye valóban érvényesül. Itt bontja ki tehetsége szárnyait, és repül az igazi mûvészet szféráiba, s a hallgatót is meg a nézõt is viszi magával ellenállhatatlanul.

Leonóra, Stella és Olimpia, Nedda Santuzza, Coralie, Carmen, Rechna, Sulamith, Margaréta és hasonló szerepek az õ világa, s igazán sajnáljuk e kiváló mûvésznõt, amikor San Toyban a kikapóst kell táncolnia.

Margarétája természetszerûleg csodaszép alakítás volt, amelyben egyenlõ fényességgel ragyogtatta ének- és játékmûvészetét.

Így képzelhette el Gounod mester a Goethe Margarétáját, csupa poézis volt, szõke szendeség és szívhez szóló dal. Ahogy megjelent a tiszta Margaréta, aki hiszi, amit mond, hogy õ sem nem szép, sem nem kisasszony… és nem fogadja el a „büszke és mégis oly nyájas” úri lovag karját, ahogy az örök asszony hiúságával gyönyörködik a tükörben és az ékszerben, ahogy mint vergõdõ megbûvölt madárka a virág szirmaitól kérdezi: „szeret, nem szeret”, ahogy megejtve, elbukva, fivére holttesténél jajong és a templom hideg kövére fekteti lázas hom­lokát, ahogy végre a börtön sötét, halálos éjében hattyúdalként elzokogja a letûnt verõfényes szerelem tavaszát, mindez csodás mûvészet volt, igaz és szép együtt, ami különben egyet jelent, ez maga a mûvészet.

És mindehhez az a gyönyörû hang, egyaránt megkapó és magával ragadó e remek dalmû minden részletében, csupa tudás és kifejezõ erõ.

A közönség õszinte elismeréssel és szeretettel adózott óriási sikerének, s még a vasfüggönyt is újra felhúzatta az utolsó felvonás után, hogy még egyszer üdvözölje kedvencét.

Mellette dicséret illeti meg Pintért, aki úgy énekével, mint játékával, valamint rendezésével, legszebb sikereinek egyikét aratta.

Hunfy szépen énekelt, de pianói néhol túlságosan gyöngédek [!] voltak, csinos volt és jól énekelt Lányi Edit, megérdemelt tapsokat aratott Perényi.

A zene és énekkar derekasan mûködött, amiért Müllert, a kitûnõ karmestert illeti õszinte dicséret.

Zsúfolt ház volt.

Nagyváradi Napló 1901. november 30.