Veszekedett
módon kezdünk modern ország lenni. Már a politikánk sem a régi táblabírós
politika. A magyar parlament röstell tovább is egy nívón maradni a
balkániakkal. Siet átformálódni nyugati mintára. És bámulj világ: a magyar parlamentben
szociális kérdéseket tárgyalnak tûrhetõ komolysággal napokon keresztül.
Közeledõ nagy alakulások elõszellõcskéi lengedeznek. Bevonult a parlamentbe az
elsõ demokrata képviselõ, aki egy csöppet a még képviselethez nem jutott
szocializmust is képviseli. Nyíltan megszólal a feudális önzés, mikor Károlyi
Sándor, ez új kártevõ azt mondja: akit a föld nem tud eltartani, vándoroljon
ki.
A
keresztényszocializmusból is megkapta már az ízelítõt a parlament. A néppárt
elbánik Bebellel, Bernsteinnel s hirdeti, hogy a szociális kérdést csak a
Lueger-iskola oldhatja meg Magyarországon.
És
hogy a nyugati minta teljes legyen, a Junkertum is elkiáltja magát.
-
Micsoda svindlerség a népet lázítani. Micsoda svindlerség a népnek igazat adni.
És
vontcsövû pisztolya elé állít mindenkit, aki a néprõl, e kellemetlen, undorító
tömegrõl mer beszélni olyan úri helyen, mint a magyar képviselõház, mely a
nemzeti kaszinóval állana egy nívón, ha néhány zilált vallású és még néhány
másféle, kamarási tûzpróbát ki nem álló alak nem kerül bele.
Mi
itt lent a vidéken, kezdjük már nagyon respektálni a képviselõ urak házát. Azt
látjuk ugyan, hogy az átformálódás nagyon is szolgaiasan másolja a nyugati
mintát, de ebbe beletörõdünk. Végre is most már kezdenek a dolgok tisztulni s a
változó kor új, viaskodó erõi a magyar parlamentben is szembeállhatnak.
Nagyon
érdekes jelenségek ám ezek. A nagy átalakulásoknak csak elején vagyunk, de a
kezdet sokat ígér.
Egy
dolog már bizonyos. A liberalizmus az õ régi magyar formájában színtelen,
élettelen s használhatatlan immár. Amióta az egyházpolitikában még egyszer
föllobogott a régi dicsõséges láng - a liberalizmus haldoklik. Az öregség, a
konzervativizmus betegségében, a végelgyöngülésben fog kimúlni. Sirassák meg,
akiknek illik megsiratni. Mi nem gyászolunk érte.
A
dolgok természete, örökös rendje szerint arra a helyre, amelyet eddig a
liberalizmus foglalt el, a radikalizmus
jõ. És hiába reszket az új szabadelvûség vezére a szótól is, ez a radikalizmus
eljõ.
Kaotikus
még az új parlament. De már minden sejteti, hogy a klerikalizmus megnövekedése
s a liberalizmus tehetetlensége megszülik mihamar a radikális átalakulást. Az
egyetlen bevallottan radikális magyar képviselõ, a demokrata Vázsonyi Vilmos
dr. tapasztalhatta, hogy nem egyedül van a magyar parlamentben.
Mi
idelent már nagyon sokan hiszünk a radikalizmus szükségességében. Ez magyarázza
meg azt a kivételes érdeklõdést, mellyel például egész Nagyvárad kíséri az elsõ
radikális képviselõnek, Vázsonyi Vilmosnak szereplését.
A
régi pártkeretek között lezajlott választásokból kikerült parlamentben is
tudunk legalább is negyven olyan képviselõt, kik egy radikális párt esetleges
alakításáról nem ijednének meg.
A
régi liberális pártból tehetetlen konzervatív párt lett, mely valóban vegyesebb
a vegyes fölvágottnál.
A
néppárt a nyugati keresztényszocialista párt magyar kiadásban.
Fenyegetõen
kezd dominálni a legkegyetlenebb osztályönzés az agráriusok nagy csoportjával.
A magyar junkerek külön nagy párt lesz elõbb-utóbb.
Vannak
saját külön nacionalistáink az Ugronistákban és társaikban.
Az
eddigi táblabírós parlamentnek szörnyû modern kezd lenni a képe.
De
hol van a sokféle formájú s már nagyhatalmú klerikális tábornak az
ellensúlyozója. A Széll Kálmán pártja volt nemzeti párti jezsuitáival,
mágnásaival, junkereivel nem fog s talán nem is akar a klerikálisokkal elbánni.
A
változott helyzet, a liberális haladás veszedelme radikális pártot követel.
Nagyváradi Napló
1901. december 12.
(-e)
|