A
nagyváradi Vilmos-huszárezrednek egy délceg, széles körökben ismert, gavallér
tisztje, Révész Bálint százados összeroncsolt fejjel fekszik a katonai kórház
ravatalán. A „szép kapitány” - így hívták széltében - eldobta magától az
életet, mely pedig az õ számára olyan ragyogóan, olyan irigyelnivaló szépnek
látszott. Egy kemény vadászfegyver s egy csomó serét elvégzett mindent, s a
„szép kapitány” bajtársai, vívõrbarátjai, ismerõsei kutatják, keresik a
váratlan tragédia titkos rúgóit, a rejtelmes okot, mely a szép kapitányt
elveszítette…
Az öngyilkosság
Az
öngyilkosságról a következõket jelenti tudósítónk:
A
Vilmos-huszárok laktanyájában tegnap délelõtt hatalmas lövés dördült el. A
fegyverdörrenés felfordulást keltett a kaszárnyában. Egy tisztiszolga szaladt
lelkendezve az összecsõdült huszárok felé, s magából kikelve kiáltotta:
-
Révész kapitány agyonlõtte magát!
Mindenki
a kapitány lakása felé szaladt, aki állandóan a kaszárnyában lakott. A kapitány
szobájának bezárt ajtaját kifeszítették a betódultak. A szoba csupa füst volt.
Révész kapitány félig a földön hevert. Feje teljesen összeroncsolva feküdt az
ágy szélén. Körülötte csupa vér volt minden. Egyik keze még fogta a
vadászfegyvert, mellyel meglõtte magát. Úgy látszott, hogy a lövés rögtön
halálos volt. A fegyver négyes számú serétekkel volt töltve.
Azonnal
jelentést tettek Horváth õrnagynak. Közben odaérkezett az öngyilkos jóbarátja
Durneiss-Schwaben br. fõhadnagy s több tisztbajtársa.
Délután
két óráig maradt künn a kaszárnyában a holttest. Úgy fél háromkor a zöld
halottszállító kocsival nyolc közhuszár bevitte a Sal Ferenc utcai
katonakórházba, melynek hullaszobájában ravatalra helyezték el.
Az öngyilkosság elõtt
Tegnapelõtt
egész nap vadászaton volt Révész kapitány. Vele voltak többek között jóbarátai
Kabdebó Sándor és Olasz Elemér is.
Este
a színházba nézett be, mint rendesen. Késõbb nagy társaságban jókedvûen,
vidáman vacsorázott a Bazár-vendéglõben. Vele voltak Szunyogh Péter alispán,
Kabdebó Sándor, Olasz Elemér s többen. Vidám, jókedvû volt, mint mindig.
Húzatta a nótákat Hamza Gyuszival és bandájával. Úgy éjfél táján éjjeli zenét
is adott a társaság egy elõkelõ úri család ablakai alatt. Az éjjeli zene után a
Royal kávéházba tért be Révész Bálint. Itt egy teát ivott. Rövid ideig volt
itt. Közben Rendes Szidorral, a kávéház-tulajdonossal diskurált.
-
Még kedvem volna mulatni egy kicsit - mondta Rendesnek.
Elég
volt már, kapitány úr, válaszolt Rendes, ki jóviszonyban volt a századossal.
Késõ van, jobb lesz most már hazamenni.
-
Igaza van - szólt Révész, s búcsúzva távozott.
Egy
óra tájban volt ez. A kapitány minden bizonyosság szerint hazament.
Tegnap
délelõtt féltíz óra körül levelet hozott Rendesnek egy utcaseprõ ember. A
levelet Révész küldte. Rendest nagyon meglepte a dolog. A százados minden
délelõtt szokott menni a kávéházba. Az éjjel pedig beszélt vele. A levél
tartalmát Rendes titokban tartja. Rendelkezések vannak benne, többek között az,
hogy Rendes menjen föl délután Horváth õrnagyhoz. A levél nyugtalanító hatása
alatt volt még Rendes, mikor jött a hír, hogy Révész kapitány éppen az elõbb agyonlõtte magát.
A levelek
A
Rendeshez írott levélen kívül még négy levelet írt öngyilkossága elõtt. Egyik
levél Horváth õrnagyhoz szólt, a másik Kabdedó Sándorhoz, a harmadik Olasz
Elemérhez, a negyedik egy szép leányhoz.
A levelek egyikében sem írta meg - hír szerint - öngyilkossága okát a százados.
Megbízás és búcsúzkodás van a levelekben.
Az öngyilkos
Révész
kapitánynál nem volt snájdigabb, népszerûbb tisztje az elõkelõ
Vilmos-huszárezrednek. Szerette s becsülte mindenki. Értékes karakternek
kellett annak lenni, mely ezt a respektust ki tudta vívni abban az ezredben,
hol csupa mágnások, elõkelõ, nagynevû tisztek szolgálnak, holott Révész nem
volt sem lovag, sem báró, sem gróf. Mondják, hogy Ferenc-Ferdinánd
trónörökösnek s magának Vilmos német császárnak, az ezred tulajdonosának is,
kedves emberük volt a kapitány.
Elsõsorban
szerencsés külsõ tulajdonságainak köszönhette ezt Révész.
Ideálisan szép, daliás férfi volt.
Ragyogó, kun magyar típusú, barna arc, kemény, fekete bajusz, büszke csillogó
szemek, merész orr, homlok. A ragyogó huszár-uniformissal s daliás termetével
valóságos Adonisznak látszott teremtve lenni a snájdig katona. A modora is
szerencsés volt. Higgadt, nyugodt, imponáló, tüntetõen szerény ember volt. Az
asszonyoknál elért sikereirõl sokat beszéltek.
Nem
volt gazdag ember, de nagyon rendezett viszonyok között élt. Gavallérosan
költött, fizetett. Egyik nagyváradi takarékpénztárban betett pénze volt.
Azt
beszélték, hogy sokat és nagy szerencsével kártyázott, egész vagyont nyert
össze a kártyán. Ha csinált is adósságot, a legpontosabban kifizette. Példa
erre éppen a Rendes Szidor esete. A kapitány nõvéréhez készült látogatóba, dec.
3-ára.
December
5-ig kért volt már elõbb nagyobb összeg pénzt Rendestõl. Közölte vele, hogy
3-án elutazik, s a pénzt majd onnan küldi el. Az utazás elmaradt, de 5-én pontosan
kifizette tartozását Révész.
Mulatni
szeretett. Szépen, elegánsan, magyarosan mulatott. Mert kuruc magyar volt.
Jókedvû mulatozások közt gyakran mondta kedves büszkeséggel:
-
Valaki magyar és huszár! Hát lehet valaki ennél több?…
A
vélemény általában az volt róla, hogy fényes karriert s esetleg fényes partit
fog csinálni…
Az öngyilkosság oka
A
találgató vélemények ezerfélék. A legkülönfélébb okokat keresik s találják meg
a sötét, váratlan tragédiában. Beszélnek nagy kártyaveszteségekrõl, anyagi
zavarokról, becsületbeli ügyrõl, amerikai párbajról, szerelmi csalódásról s
mindenrõl, mirõl hasonló esetekben beszélni szoktak. Annyi a tény, hogy az öngyilkosság okát nem tudja senki.
Révész
kapitány szerelmes volt egy szép, elõkelõ, dúsgazdag leányba. De evvel a
szerelemmel éppenséggel nem lehetett megoldani a tragédia rejtélyét.
Azok,
akik ügyeit ismerik, kizártnak tartják az anyagi zavarokat is, mint az
öngyilkosság okát.
Az öngyilkos temetése
Az
öngyilkosságról a Vilmos-huszárok parancsnoka táviratban értesítette
Magyar-Igenben lakó özvegy édesanyját, a debreceni ezredparancsnokságot s az
öngyilkos testvéreit. Révész kapitány unokaöccse volt a híres debreceni
kálvinista püspöknek. Egyik testvére Szászrégenben lakik, férjezett dr. Szabó
Gézáné, orvos neje, másik testvére Révész Imre Jászberényben lakik. Ma érkeznek
meg édesanyja és a testvérek, s õk intézkednek a temetés iránt. A haláleset
hírére kitûzték a Bihar megyei Nemzeti Kaszinó erkélyére a gyászlobogót,
melynek az elhunyt egyik legszimpatikusabb alakja volt.
A közhuszárok gyásza
Révész
kapitányt nemcsak bajtársai szerették s azok a társaságok, melyekben
megfordult, de valósággal imádta a legénység. Rendkívül humánus, nobilis volt
huszáraival szemben. Néha nehéz gyakorlatok alkalmával elhagyta a türelme, s
túl szigorú volt a legényekkel. Hamar megbánta. Ilyenkor pénzt adott nekik,
hogy vigasztalóul igyanak egy pohár bort. Mikor a legények a kaszárnyaudvaron
az öngyilkosságot hallották, hangosan sírtak. Valóságos gyász van a
kaszárnyában. A legjobb tiszt urat siratják a huszárok.
Az utolsó éjszaka
Amint
már említettük az utolsó éjszakát barátjával Kabdebó Sándorral töltötte el a
szerencsétlen Révész kapitány. Délután Olasz Elemér úri házában volt zsúron,
ahol nagyon jól érezte magát, csak távozása alkalmával vett rajta erõt a
meghatottság. Érzékenyen vett búcsút a házigazdától, és amikor ez megkérdezte
tõle, hogy miért lett olyan hirtelen rosszkedvû, mély megindultsággal ennyit
mondott:
-
Nagyon megelégeltem az életet. Nem kell már tovább. Fõbe lövöm magam!…
Nem
vették komolyan a szavait, úgy vélték, hogy ezt csak a hirtelen rosszkedv
okozza, mert már a tavaszkor is fenyegetõdzött egy ízben az öngyilkossággal
barátai elõtt.
Éjjel
a szerenádok elhangzása után Kabdebó Sándorral sétálgatott az utcán, ekkor ismét
elõhozakodott eltökélt szándékával:
-
Isten veled, Sándor! Én már meguntam ezt az életet meg az emberek cudarságát.
Fõbelövöm magam holnap!
Kabdebó
egy pillanatra meghökkent ettõl a határozott beszédtõl, de azután eszébe
jutott, hogy Révész kapitány már a tavasszal sokat beszélt öngyilkossági
tervérõl. Vigasztalni próbálta:
-
Ugyan, Bálint! Hogy beszélhet egy életerõs, daliás katona ilyen bolondokat.
Hiszen tudtommal semmi okod sem lehet ilyen ostobaságra. Rendezett anyagi
viszonyok között élsz…
Ennél
a szónál, mintha az elõbbieket nem is hallotta volna, hirtelen közbeszólt
Révész kapitány:
-
Jó, hogy errõl beszélsz, Sándorkám! Utolsó baráti szívességül azt kérem tõled,
hogy a leghatározottabban cáfolj meg minden olyan pletykát, mintha adósságok miatt váltam volna meg az élettõl.
Nem tartozom senkinek egy krajcárral sem, sõt nekem tartoznak. Errõl
különben végrendelkezni is fogok, de kérlek téged is, hogy hazudtolj meg minden
ilyen pletykát. Tudom, hogy rólam, akit könnyelmû embernek ismernek, ezt fogják
mondani a halálom után…
Kabdebó
most már komolyabban vette az öngyilkossággal való fenyegetõzést:
-
De mi okod volna erre a borzasztó tettre?
Révész
mély melankóliával felelt:
-
Vannak emberek, akik egyszercsak jóllaknak az élettel. Megunják annak minden
örömét, megunják az embereket, akikben csalódtak, egyszóval megunnak mindent.
Ilyenkor, barátom, a legjobb menni, elmenni örökre. Hát én megyek…
Kabdebó
még sokáig próbálta lebeszélni végleges elhatározásáról, és úgy vélte késõbb,
hogy ez sikerült neki. Hanem azért aggódva és rosszat sejtve hajtatott haza
késõ éjjel. Palotáról délelõtt be is jött Nagyváradra és itt már akkor
megdöbbenve értesült, hogy ezúttal csakugyan végrehajtotta barátja
fenyegetõzését.
Az öngyilkos végrendelete
Mint
értesülünk, az elhunyt Horváth õrnagyhoz intézett levelében vagyona felõl
végrendelkezik. Ebben megjelöli minden értéktárgyát, és arra kéri, hogy ebbõl
minden esetleg általa nem tudott kisebbszerû tartozását egyenlítse ki, és
fennmaradó vagyonát, melyet körülbelül 24 000 koronára értékel, húgának, dr.
Szabó Gézánénak hagyományozza.
A
tegnapi napig Horváth õrnagynál senki sem jelentkezett, akinek Révész
kapitánnyal szemben követelése lett volna.
Nagyváradi Napló
1901. december 21.
|