|
Nincs
olyan gondolkozásra ráérõ ember, aki huszonnégy óránként legalább egy percet ne
fordítson a régi igazság felfrissítésére, hogy voltaképpen minden mindegy, s
mindennek sorsa az elmúlás. Nagyobb banalitás ugyan ennél nincs a földön, de
néha az embernek okvetlenül muszáj kérõdzeni.
Hogy
a szép kapitány esetét hallottuk, így
kezdtünk újra kérõdzeni néhányan, újságot író emberek. Mi gyakran járjuk az
éjszaka tanyáit, és sokat meg tudunk érteni, amit nem érthet meg a nappali
világ. Mi látunk elõkelõ gavallérokat tökrészegségben. Látunk éjszakai
szerelmeket, melyek okvetlen romlásba vezetnek. Látunk sápadt, verejtékes
arcokat, melyek ostoba kártyalapokat kémlelnek. Fiatal aggastyánokat, vén
ifjakat látunk mámoros feledtségben. Az éjszakai emberek sok élet csõdjét
megjósolhatják. Nekem még csak néhány esztendõm fulladt az éjszakába, de
emlékeimben már vaskos album alakulódott. Akik ez albumban vannak, mind
személyes ismerõseim voltak. Itt van az album elején a kis erdélyi mágnás,
kinek õse kancellár volt. Milyen jó fiú volt, milyen rózsás arcú, víg fiú. Pár
éve itt futtatott a nagyváradi gyepen. Egy kis revolverrel befejezõdött az õ
fiatal élete. Lipótmezõn van a legmelegebb szívû korhely, kit valaha ismertem.
A gavallér postagyakornok kétszer ülte meg már a tömlöcöt. Egy nagyváradi
tisztes család pénteken temetett valakit. Akkor ítélték el ezt a valakit
váltóhamisításért. Aztán hányan vannak még az én albumomban!… Víg életû
katonák, úri gavallérok. Éjszakák során dõzsöltek körülöttem. Mámorosak, vígak
és ragyogók voltak, és elhullottak mind… Járjuk az éjszakát. Víg, mámoros
alakjai újak. Vajon hányról
végeztetett el ezek közül?…
*
Néha
jól esik a múltba visszafutni. Néha nagyon tanulságos a múlt.
Nagyon
messze ezúttal nem akarunk menni. Csak hét-nyolc évvel visszafelé. Milyet
változott azóta a kis magyar glóbusz! Milyet változott azóta körülöttünk
minden. A „nagy kormány” ideje után volt ez. Csupa föllendülés, csupa
emelkedettség, csupa önbizalom volt a magyar élet. A szabadelvûség nagy
gyõzelme kicserélte ezt a kis országot. Sokára lesz már itt olyan harmónia,
mint volt akkor. Micsoda dekadencia néhány esztendõ alatt. Desperáltság, de
emellett kínos, alattomos harc mindenütt. Hitünk, bizalmunk nincs már
magunkban. Reakció kísért mindenütt. Föllendülés helyett rettentõ süllyedés,
harmónia helyett mindenki harca mindenki ellen, önbizalom helyett a bigottéria
becsempészése, munka helyett ínség-kenyér, szabad intézmények szaporítása
helyett hatósági intézkedések légiója, stb. Nyolc esztendõ tönkretette egy pár
kövér esztendõnket…
*
De
legijesztõbb bajunk a pénztelenség. Ehhez elmélkedéseket hiába fûznénk. Ez most
kérlelhetetlen s változhatatlan valóság.
Egy
nagyváradi úriember mondta, ki Bécsben, Budapesten idõzött hosszabb ideig
mostanában.
-
A pénztelenség csodálatos, nem látszik meg a nagy városok külsõ életén. Az
emberek csak úgy élnek, mulatnak, szeretkeznek, költenek, mint a múltban, mint
máskor.
És
itt van a dolog tragikuma. Az embereken nem akar meglátszani a rosszra
változott viszonyokkal való megalkuvás. Élnek, mulatnak: szeretkeznek és
költekeznek, mint máskor.
*
Mi
úgynevezett „vidéki empóriumok” legsúlyosabban viseljük e válságot. Mindannyian
Budapest becses képére formálódtunk. Minekünk mindaz kell, ami Budapestnek.
Budapest pedig alaposan kiszipolyozott bennünket, de ami maradt az ereinkben,
arra még jusst formál. A „szezon”-ban volnánk, vagy hol a manóban. A karácsonyi
vásárokról siralmas elégiákat tudnának mondani a nagyváradi kereskedõk,
üzletemberek és iparosok. Vendéglõk és kávéházak üresek. A színházbajárás ritka
luxus-számba megy. Mindenki jajong, panaszkodik. Készülõdnek a téli
hangversenyekre, mulatságokra. A megalakult és alakulandó bizottságok kétségbe
vannak s lehetnek esve. Szomorúan mulatunk e télen. A jó szegedi „Meteor”-nak
hiába válnék be a jóslata. Két méteres vakító fehér hó borulhat a földre:
fekete mégis az idei karácsony…
Nagyváradi Napló
1901. december 22.
(-b)
|