|
Tegnap,
ragyogó, napsugaras délelõttön Vénuszt nézegettünk a nyílt utca során. Ne
tessék megijedni. Nagyon illedelmes látvány volt. Nem a szerelem pogány
istennõjét, aki különben délelõttönként tûrhetõen diszkrét még a nagyváradi
utcákon, hanem Vénuszt, a legszebb csillagot, az estének és hajnalnak közös ideálját.
Kék volt az ég, ragyogó a nap, enyhe a szellõ, mintha Itáliának örökös
tavaszával cseréltük volna ki a mi ostoba idõjárásunkat. És a tiszta égen, a
ragyogó nap mellett látható, bûvös fénnyel ragyogott a reggeli égbolton
föllépdelõ esthajnal-csillag. Talán kevesen vették észre, hiszen kinek van
kedve és ideje az égre nézdegélni, honnan olyan kevés adomány jön s olyan kevés
tökéletes ajándék mostanában. Mi észrevettük és megbámultuk… És bár tudtuk,
hogy Vénusz ragyogásában nincs semmi különös, csak közelebb jön sáros
földgolyónkhoz, babonás érzés fogott el bennünket, akárcsak primitív, jámbor,
hívõ földembereket, kik élnek a mezõkön, tanyákon és kicsi falukban… És egy
percig babonás hittel tépelõdtünk, hogy a nagy ûrben készül valami szörnyû
dráma. Íme ragyog fényes délelõttön felénk a Vénusz sugara, s meleg tavasz van
téli januárban… Aztán szégyenkezni kezdtünk, hogy így ostobáskodunk. Vénuszt
nem sokáig látjuk, s újra elsötétül. Elmúlik a januári tavasz is. A
természetnek nincsenek csodái. Csak csodabogarai, kik kétlábon járnak. Nem
néztük hát tovább Vénuszt. Tovább mentünk a többi csodabogarakkal. Õk a mi
néznivalóink. Írjunk csak róluk krónikát…
*
De
a csodabogarak között sem történnek csodák. Tessék elhinni, hogy nem történnek.
Például. Álljon elõ Gerõ Ármin rendõrfõ és próbálja meg. Szóljon így:
-
Tisztelt csodabogarak, alsóbb néposztályhoz tartozók és elõkelõek. Nagyváradon
többet nem hazárdozunk. Minden hazárdjátékot meg fogok akadályozni!… Hogy
kinevetjük mi, a tisztelt csodabogarak!… Szerencsére Gerõ Ármin jó ízlésû, okos
ember, s nem mond ilyet Tudja, hogy ma már csodák nem esnek. És azt tudjuk már
egynehányan. Sõt mi még azt is tudjuk, hogy kezd már nagyon is gyanús lenni
nekünk ez az országszerte dühöngõ, tömérdek erkölcs. Az ördögbe is, egyszerre
ilyen erkölcsös lett ez az ország? Hiszen ez csoda volna. Már csodák nem
történnek, tehát más történik itt… Ez a nagy erkölcsmánia a nagy farizeusság
színjátéka, mely beugrat sok jóhiszemû naivat is.
És
a dolog így áll:
Ez
ország társadalmának gyökeres nagy átalakuláson kellene átmennie, de nagyon
sokaknak áll érdekükben, hogy ez az átalakulás meg ne történjék. Igazságossággal kellene szolgálni
sok-sok elnyomottnak, nyomorgónak, de az igazságosságtól félnek a
kiváltságosak. Hogy hát az átalakulást megakadályozzák: adnak a beugratható
naivaknak vallásmaszlagot, hazafias maszlagot, erkölcs-maszlagot, s száll az
ige fõpapok székébõl, fõurak ajkáról:
-
Legyetek vallásosak és erkölcsösek. Tûrõké a mennyeknek országa. Védelmezzétek
vallásotokat és hazátokat, mert istentelenek hada készül ellenük. Ne
világosítsátok, ne oktassátok a népet, mert a szegény nép csak szerencsétlenebb
lesz, ha olvasni és tudni fog.
A
prédikálók azonban ragyogó isteni jómódban élnek; milliókat nyernek, vesztenek
esténként. Hazafias gondok nem bántják szíveiket. Futtatnak paripáikkal a
gyepen. Amennyi ragyogó asszony, mind az õ számukra - öltözik. Nem imádkoznak,
de nem is dolgoznak. Ha néha megrettennek az alantuk megmozduló mobtól, hát
prédikálnak egy kicsit nékik a vallásról, az erkölcsrõl s a veszedelmes
istentelenekrõl. A mob többnyire
beugrik a mennyek országának, s nem
veszi észre azt a csekélységet, hogy a földi
ország csak néhányaké…
Ezt
a kis színjátékot Bodnár Zsigmond dr. növekvõ idealizmusnak, a klerikálisok a
társadalom valláserkölcsi alapokra fektetésének s mi, szótár-szegény kis
írástudók reakciónak nevezzük…
*
Bocsánat,
hogy ezt a nagyváradi hazárdjáték-ellenes ügy ötletébõl mondtuk el. A mai
magyar társadalomnak nincsen olyan eseménye, amelyhez ezeket az apró mementókat
ne kapcsolhatnók. Szomorú kis társadalom ez. Szegény és beteg. Több: koldus és
hisztériás. A napokban olvastuk, hogy mikor Magyarországon az elsõ klerikális
lap, a Magyar Állam-má vedlett Idõk tanuja megjelent volt, az egész
magyar társadalom felháborodása zúgott a kis pápai áldásos papiros felé: ma már
a sajtó fele reakciós szellemben dolgozza a magyar társadalmat. A haladás és
pozitivizmus alapján álló protestantizmus is olyat esett a nagy reakcióban,
hogy például a Dunán inneni és tiszántúli kálvinista írástudók valósággal
tridenti türelmetlenséggel jelentik ki, hogy az unitáriusokat nem ismerik el
protestánsoknak, s velük együtt lenni nem akarnak még a protestáns irodalmi
társaságban sem, aminek különben éppen úgy nem volna egészséges társadalomban
helye, mint a most tervezett zsidó gimnáziumnak, egyszóval semmi felekezeti
intézménynek, mely a templomok falain kívül esik. Dehát felekezet, „erkölcs”,
nacionalizmus kell a magyar társadalomnak. Egyenlõség, igazságosság, becsületes
munka, a szellemi kincsek gyönyöreiben való egyesülés, felvilágosultság s
testvériség nem… Majd kellene még!…
Nagyváradi Napló
1902. január 12.
(ae.)
|