181. A KULTÚRBESTIA

Sok szó esett róla. A modern emberrõl, akit Nietzsche keresztelt el kultúrbestiának.

Nézzetek csak körül jobbra-balra utcákon, tereken, vendéglõkben, kávéházakban, bálter­mekben, milyen vígan jár-kél. Kicsoda? Az ember? Dehogy. A kultúrbestia.

Figyeljétek csak meg óvatosan a társadalmat, a közéletet, a politika küzdõtereit! Ki ezekben az úr, ki érvényesül, ki boldogul, ki jut a felszínre, ki az, akit nem lehet elpusztítani? Kicsoda? Talán az ember? Dehogy. A kultúrbestia!

Nem értitek? Pedig körül vagyunk vele hálózva, bennünk él, általunk táplálkozik, rajtunk hízik: a kultúrbestia!

Íme. Úton-útfélen, utcákon, báltermekben ott van. Jelen volt nagy notabilitás. Ásít vagy hangos megjegyzéseket tesz, vagy fixíroz vagy néha kegyes leereszkedéssel udvarol. Útjában van a szórakozóknak, a mulatóknak. De jaj neked, ha megszólítod, ha reánézesz, ha meg­lökted, azonmód lenyel, megesz, elpusztít, felaprít, lelõ - a kultúrbestia.

Innen ered aztán a befolyása, hatalma, tekintélye, amely lassanként átterjed más térre. A mi kedves társadalmunk rögtön hõssé, félelem és gáncs nélküli lovaggá és nagy tehetséggé, kiváló képességû, bámulatos mûveltségû egyénné avatja - a kultúrbestiát.

Társadalmi pozícióján vonul be a közéletbe. Útjából elsöpri az igazi embert, az erõt, a tehetséget. Aki nem tér ki elõle, aki szembe mer vele szállani, aki útjában áll, azt összezúzza, eltiporja, megvagdalja, leszúrja, agyonlövi, de mindenesetre eltünteti a föld színérõl - a kultúr-bestia.

Így lesz úrrá nálunk, így jut álláshoz, hatalomhoz is. Tisztesség, jóindulat, emberszeretet, kötelességtudás, erkölcs - ostoba fixa ideák - nála.

Ellenben a nyers erõ, a vakmerõség, az erõszak, a gõg, a tudatlanság, a kard, a vítõr, a pisztoly - ezek az eszközei. Ezekkel s ezek árán jut célhoz. Ekként lesz a társadalom oszlopa, a közélet vezérférfia - a kultúrbestia.

A név, a családi összeköttetés, a tudatlanság, a kard, a pisztoly, a nyegleség, a kistréberkedett pozíció, a pénz, a nyerserõ stb. Ezek a kultúr-bestia sáncai. Mikor fogja vajon e sáncokat széthányni a talentum, a munka, az igazi ember. Addig élünk kultúr-bestiák között s terrorizáló hatalmuk alatt…

Nagyváradi Napló 1902. január 29.