195. SZÍNPAD ÉS BRETTLI

- Oktalan viták -

A harc újult erõvel tört ki a színpad és a brettli között. Indítványok, beadványok, hírlapi cikkek, röpiratok egymást érik. Az egyik párt a színpadot a szûzi, dicsõ „kultúrmisszió” nevében olimpusi magaslattá kívánja tenni, s a színész haljon éhen, ha színpadot nem kap, haljon meg éhen, mint a nemzet napszámosa, de dicsõ lábait a brettli pora ne szennyezze be.

Békés Gyula szegedi színész például hozzánk is megküldött hosszú röpirata végén így deklamál:

A színtársulatok utasítsák kiküldendõ képviselõiket oly arányú munkálkodásra, hogy ne jusson idáig a dolog, és a közgyûlés egyszersmindenkorra vegye le a napirendrõl az orfeumban való mûködést, mert ezt engedélyezni valóságos abszurdum!

Mondja ki továbbá a közgyûlés azt is, hogy három évig nem tart felvételi vizsgát, és azután is csak minden második évben!

Ezzel a csapással és radikálisan rendeznõk ezt az évek óta vajúdó ügyet, és nem kellene oda süllyednünk, hogy bennünket magyar színészeket azonosítsanak az orfeumi zsonglõrökkel, különösen pedig azokkal, akik Magyarországban mûködnek!

Ha megemlítem még azt is, hogy a magyar színészegyesület a maga önkormányzati szerve­ze­tével egyik legfényesebb gyöngyét képezi a magyar közmûvelõdési intézmények sorozatának, s hogy abban a pillanatban, amikor fölül az üres jelszavaknak, és megtagadja keletkezésének eszmei alapját, alapszabályszerû céljait, a magyar színügy erkölcsi tekintélyének ápolását - elveszti létjogosultságát, kikapcsolódik a közmûvelés intézményének láncolatából, és örök idõkre tönkre juttatja a magyar színészet ügyét - azt hiszem, be is fejezhetem szerény felszólalásomat!

Hát itt be is lehet fejezni, mert se Békés úrnak, sem társainak nincsen igazuk.

Mennyivel szerényebb és türelmesebb a másik tábor.

Mondjuk ki, hogy a zengerájok helyébe alakíttassanak magyar daltársulatok.

Az Országos Színészegyesület tagjainak engedjük meg, hogy az Egyesület fennhatósága alatt mûködhessenek ilyen daltársulatoknál.

Kettõs missziót teljesítünk így:

1. Kenyeret adunk sok éhezõ szájnak, és

2. megtisztítjuk az országot a németesítõ zengerájtól!

Nagyon rossz hadvezér az, aki az ellenséget kiveri állásából és annak helyét nem foglalja el rögtön.

Fel tehát a harcra pályatársak!

Hát nem ennek a tábornak van igaza? A brettliellenesek e maguk konzervativizmusban üres színpadi dölyfükben, kultúrmisszió mániájukban nevetségesek. A haladás, az okosság abban a táborban van, mely igenis magyar daltársulatban akarja egybevonni azokat a színészeket, kiket tehetségük ide predesztinál, kenyeret adni azoknak, kik nyomorúságos színész viszonyaink között tehetségükkel sem tudnak színpadot találni.

Mihelyst a brettliellenesek kigyógyulnak elfogultságukból, meg lesz oldva a zengerájok problémája s a színészek tömegfacérságának problémája is. A kínai fal, a zárkózottság, a kaszt-dölyf mindig csak hanyatlásra vezetett, s nevetséges némely brettliellenes úrnak önérzetes aggódása. Legyenek nyugodtak: a mûvelt magyar közönség tud ítélkezni; s mint ahogy tudja, hogy a szép Otero és Duse között mi a különbség, nem fog ítéletet mondani Göndör Aurélról Burriánra.

Oktalan vita a színpad és a brettli vitája. Bizony-bizony ideje volna egy kis szabadabb, modern szellemet vinni a magyar színészegyesületbe.

Mert a nimbusz szép, de építeni nem lehet rá. A nimbusszal nem sokat érnek a magyar színészek, és Fedák Zsazsa a brettlin sem ugranék nagyobbat, mint a színpadon, a Nyárai Antal zsenialitása is csak úgy ragyogna, s Füredi Jóska legalább négyszer annyit tudna nagy családjainak a brettlin keresni, mint a színpadon…

Nagyváradi Napló 1902. február 8.