|
Egy
kemény, bátor ellenfélrõl akarunk szólni nehány szót. Ez a kemény, bátor ember
valószínûleg ma is doronggal támadt reánk, de ötven súlyos dorong sem ijeszt
vissza bennünket attól, hogy ne ismerjük el az õ érdekes egyéniségének az
értékét. Pálffy Béláról írunk, errõl a reverendás forradalmárról, errõl az
elhibázott Pázmány Péterrõl. Mert õ valósággal egy új Pázmány - nagyváradi s
elkésett kiadásban. Voltaképpen õ Mikes Kelemennek született. Kurucnak és
bátornak. Goromba ellenfeleink között õ a legszimpatikusabb. Õreá nem lehet
soha haragudni. Õ az, aki egyházi téren nagy karriert nem fog csinálni. Mert
szeretik ám a békétlen embereket ott is, amely táborban Pálffy Béla küzd, de
zsíros kanonokság, plébánia, püspökség nem az ilyen forradalmár papok számára
ürül meg. Õ harcias, bátor, mert eleme, élete a harc. Bárhova is állítanák
Pálffy Bélát, az õ harcos kedve ugyanaz volna. Hiszen önérzetesen szokta
mondogatni:
-
A reverendám ne tessék nézni. Tessék ütni Pálffy Bélát a reverendája nélkül.
Pálffy Béla kiállja ám az ütést.
Nekünk
egyébként egy más nyilatkozata cseng folyton a fülünkbe. Ez a nyilatkozat
majdnem szóról szóra így hangzott:
-
Higgyék el az urak, hogy én az én igazságaimnak majdnem mártírja vagyok. Nem
szeretnek ám az igazságaimért azok, akikrõl Önök azt hiszik, hogy én érettük
viaskodom. Bizony nem…
Ez
a nyilatkozat már szimpatikussá teheti elõttünk Pálffy Bélát. Bizony mondjuk,
ez az ember, ha szerencsés körülmények között születik és nevelõdik: ma
radikálisabb ám sokkal Vázsonyi Vilmosnál.
Nagyváradi Napló
1902. február 20.
|