|
A
mi sajátos kis társadalmunkban újra szikrát vetett a felekezeti súrlódás. Mi
itt Nagyváradon minden két hétben megvívunk egy kis kultúr-harcot. Megmentjük a
liberalizmust vagy a „keresztény társadalmat”. Már kinek-kinek milyen a
gusztusa. Ez jól van így. Azt mutatja, hogy Nagyváradon leghevesebben lüktet a
mai magyar társadalom láza, s mi itt nem félünk szemébe nézni az ellenzéknek.
El nem döntjük a nagy harcokat, de érdeme mégis van ez elõcsatározásoknak.
Mikor - úgy sejtjük: hamar bekövetkezik - egész erõvel s egész nyíltsággal
kitör a magyar társadalomban a felekezeti harc, mi már e harcokon túl leszünk.
Eredménynek ez is valami…
*
Egy
nagyon okos, hatalmas szocialista munka írója megdöbbentõ, kegyetlen
okoskodással fejti ki, hogy milyen haszontalan, milyen alacsony a burzsoá
sajtó. Azt mondja, hogy leghitványabb a klerikális és konzervatív sajtó, de
ennél undorítóbban aljas a „vitorla-sajtó”, mely minden szélnek forog. - A
klerikális és konzervatív sajtó nem veszedelmes. - Ezek olyan módszerrel,
elvekkel és érvekkel küzdenek, miken a tudomány abécistája is túl van. De a
„vitorla-sajtó” nagyon veszedelmes, mert mindenre kapható. Hogy például magyar
viszonyokról szóljunk, a „vitorla-sajtó” radikális és konzervatív, liberális és
klerikális, merkantilis és agrárius, kormány-védõ és ellenzéki. A világ és a
„ma” a vitorla-sajtóé. Jaj, ha radikális, kemény, õszinte szó támad
valahonnan!…
Hogy
játszotta ki például a vitorla-sajtó koszorús öreg Jókainkat a Pesti Hírlap ellen. A Pesti Hírlap-nak az a nagy bûne, hogy
egy idõ óta szigorúan ellenõrzi ez ország jezsuita vezetését, s õszinte hangon
mer olykor-olykor szólani. A vitorla-sajtó ezért kezdte ki.
Mert
Széll nagy úr. Táncol ugyan mindenkinek oly szépen, mint a Labunszkája vagy a
Sarkady kisasszonyok. De arra jó a vitorla-sajtó, hogy a jó magyar publikum ne
lásson bele ebbe a kokott-politikába...
*
Mint
annyiszor, meneküljünk hát most is a színházhoz. Olvassuk a budapesti, fõként a
vidéki nagyobb lapokat, s érezünk kisugárzó, nagy melegséget, melyet negyven év
alatt gyûjtött össze egy becsületes, lelkes, derék ember.
Pécsrõl,
Szegedrõl, Aradról, Gyõrrõl, Kassáról, mindenfelõl küldik a meleg, a szíves
jókívánságokat Somogyi Károlynak. Bizony nagy és szép idõ ez a negyven
esztendõ. Voltaképpen ebben a negyven esztendõben benne van a magyar
színészetnek a története. Vagyont, kincseket nem gyûjtött Somogyi Károly… Egy
ugrifüles kislány a kórusból rövid idõ alatt több vagyont gyûjtött. Aztán
negyvenéves munka után bármely pöffeszkedõ színügyi bizottsági tag lehúzhatja a
sárga földig… De aki higgadtan nézegeti e világ dolgait, azt megihleti e
negyven esztendõ, s a kalapját megemelinti a negyvenéves komédiás elõtt…
Egy
közelebbi eset ismét aktuálissá tette a kérdést: vajon szabad s lehet a színésznek
a vele foglalkozó kritikára válaszolni. Szabad és lehet: ez a mi régi
álláspontunk. Természetesen, ha van hely, hol válaszolhat. Az újság s a kritika
mindenkié. De nagyon vessen számot mindenki magával, aki a nyilvánosság elé
lép. Egy kis nyilatkozat, egy kis elszólás sokszor kész öngyilkosság a
nyilvánosság elõtt. Mert a nyilvánosság mindenkié: éppen ezért. A színész
például egy kis öngyilkosságot követ el, ha képzelt vagy valódi értékét a
kritika ellen ellenkritikával próbálja bizonygatni. De ez csak nagy
általánosságban törvény. Az alkalom, a mód, a hang szokott ebben dönteni.
Legutoljára pedig csak változhatatlanul igaz marad a régi törvény: aki a
nyilvánosság számára él s dolgozik, álljon ki minden kritikát… Ezt meg is
tartja minden publikus ember. A színész szertelen önhittsége szokott csak e
törvényen átlépni. Mindez természetesen nem vonatkozhat az újabb aktualitást
szült esetre. Ez egészen más természetû. Itt csak a kérdést magát tartottuk
nagyon kicsinyesnek. Milyen villogó, lobogó fehérnemût viseljen a színpadi
parasztleány? Óh, óh, urak, Amerika szárnyaló világimperializmusa, a társadalom
szociális háborgása, a világ mai zavaros képe, ez a „mindenek harca mindenek
ellen”, de még tán Nagyvárad siralmas pénzügyi helyzete is volna tán ilyen
érdekes téma!…
Nagyváradi Napló
1902. február 23.
(-b.)
|