214. VERSEK AZ IDEÁLHOZ

Egy kivételesen szimpatikus lipótvárosi ifjú ember, kinek Nagyváradon is nagy rokonsága van, szörnyû módon beleszeretett egy nagyon szép lipótvárosi leánykába. A szép leányt „divatosan” nevelték, tehát imádja a poétákat. Egy kicsit túlságosan is falja a verseket.

Hõsünk, az ifjú, pedig éppenséggel nem ért a versekhez. Mikor észrevette, hogy versek nélkül õ nulla az imádott nõ elõtt, eszébe jutott, hogy van neki egy kis újságíró barátja, Csergõ Hugó, aki verseket is ír. Fogta magát, s a Csergõ szerelmes verseit lemásolgatta, s elküldözgette õket egyenként a kis leányhoz.

- Képzeljék az urak, beszélte nekünk. A kis leány egy-egy fokkal lett hidegebb minden vers után. Más poétát keresek, gondoltam, s Pósa Lajost másolgattam neki. Már ekkor majdnem észre sem vett az én imádottam. Mióta szegény Makai Emilre tértem át, kezdek több reménnyel nézni a jövõbe. Különben el vagyok szánva, hogy Heinéig meg sem állok…

Nagyváradi Napló 1902. február 25.