|
Zsidó
kézben van a sajtó - zúgják, zokogják folyton a néppárti lapok. Nem boldog a
magyar, mert a zsidó kapzsi, nem tud nemes, nem tud altruista lenni. Ilyenre
csak a klerikális újságírók, na meg elsõsorban a néppárti vezérek, a grófok, a
püspökök képesek.
Ehhez
a néppárti vádhoz szolgál most egy kis adattal a Budapesti Napló.
Nemrég
meghalt egy katolikus újságíró, néppárti lap munkatársa, ki szegényen, de
rajongó hittel dolgozott a klerikális megváltó eszmékért, s aki sok-sok
gonoszságot, rosszaságot fogott rá az õ liberális zsidó és - néppárti nyelven -
zsidóbérenc kollégáira.
De
jó, derék, becsületes újságíró volt. Kidõlt a szegény, terhes életben, s nagy
nyomorban hagyta özvegyét és öt kicsi árváját.
Összeültek
az õ újságíró kollégái, a zsidó és zsidóbérenc kollégák.
Gondoskodni
kellene a halott kolléga nyomorgó családjáról. Õk is összeadják az õ
filléreiket, gondolták, de ott lesznek majd, akikért a boldogult újságíró
annyit küzdött: a katolikus fõurak, fõpapok. Bizonyára megnyílik a szívük és
erszényük az õ ügyük halott katonájának szegény árvái elõtt.
Az
ív körüljárt az újságírók közt, a levelek szétmentek a katolikus fõpapokhoz,
fõurakhoz.
Azon
az íven, amit az újságírók maguk közt, meg némely ismerõsük közt köröztek: összegyûlt
körülbelül húszezer korona. Annyi,
hogy a katolikus ügy kidõlt katonájának özvegye és árvái számára tíz esztendeig havonként közel százhetven
korona járadék már ebbõl is biztosítva van. Biztosították pedig a járadékot
többek közt azok az újságírók, akiket a megboldogult a katolikus ügy
szolgálatában nemegyszer megtámadott, s egy
szabadkõmûves páholy, mely maga évi
százhúsz koronát kötött le az árván maradt családnak tíz esztendõre.
Ujjongtak az újságírók. Hiszen most jönnek majd a püspökök, a kanonokok, a káptalanok, a mágnások, a mágnásasszonyok.
S ha politikai ellenfelei is megnyitották szívüket a szegény rajongó családja
elõtt, hát még a barátai, az ideáljai, akikért elvérzett?
Fõpapoktól,
káptalanoktól, mágnásoktól és mágnásasszonyoktól összegyûlt összesen, egyszer s
mindenkorra valami nyolcszáz korona.
Annyi sem, mint az újságírók adományának egy évi kamata. Hát hogy esett a
dolog? Úgy, hogy például gróf Majláth Gusztáv, aki úgy is, mint dúsgazdag
mágnás és úgy is, mint erdélyi püspök, rendelkezik egy átlagos újságíró évi
jövedelmével: egyszer s mindenkorra tíz
koronát küldött a katolikus ügy kidõlt harcosának özvegye és öt árvája
számára. Gróf Károlyi Sándor, akinek az elterjedt pletyka szerint van mit a
tejbe aprítania, levélben azt felelte, hogy sajnálatára
ilyen célra nem telik neki. Gróf Zichy Nándor, a néppárt vezére és gróf
Zichy János, a néppárt elnöke meg ezt a tíz fillért is megtakarította s nem is
felelt. Hasonló takarékosságról tettek tanúságot az összes mágnásasszonyok is.
Hát így aztán a kidõlt katona ideáljaitól bizony véknyan csurgott. Abból ugyan
az õ özvegye, öt kis árvája egy évig se tudna eltengõdni…
-
Hát ilyenek ezek a zsidó újságírók. Mentse meg tõlük az ég Mária országát, hogy
benne csak a szeretõ szívûek, jók és altruisták maradjanak meg…
Nagyváradi Napló
1901. május 24.
|