|
Vége
van, kérdjük remegve, aggodalommal, vége a Pálmay-kultusznak? Búcsúzott? Nem.
Csak eljött egy idõre felfrissíteni azt az eltörülhetetlen képet, melyet az õ
ragyogóan tiszta mûvészetével a közönség lelkébe írt, s elmegy, de itt marad az
õ varázsteli egyéniségének minden bûbája.
A
Huszárcsínyben ünnepelte a közönség,
amely õt változatlanul szereti, s nem a korát nézi, hanem azt az igazi fiatal
üdeséget, bájt s graciózitást, mely benne van minden mozdulatában, dalában,
édes mókázásában. Nótái gyújtottak, s aki látta - ki ne láthatta volna õt - a Szép Helénában, e klasszikus operettben,
s ma, a Borcsa szerepében, a játékmûvészet e tökéletessége elõtt kénytelen volt
leborulni.
Ünnepelték,
tapsolták, szeretettel vették körül, s végül számtalanszor a lámpák elé hívták.
Elõadás után nagy és díszes közönség búcsúztatta el Pálmayt, reménykedve s
szeretettel.
A
díva Hoványi Gézának, a színügyi bizottság elnökének karján lépett be az
ünneplõ közönség közé, melynek soraiban a nagyváradi s budapesti íróvilág
elõkelõi voltak. A mûvésznõ az estély után Bécsbe utazott, s szombaton Aradon
vendégszerepel.
Nagyváradi Napló
1901. június 5.
|