|
A
Nagyváradi Napló cikket írt a
múltkoriban. A cikk ébresztõ, intõ
szózat akart lenni. Láttuk azt a pokoli nyugalmat, amivel a nagyváradi
szabadelvû párt vezetõsége szemléli a függetlenségiek akcióját, s láttuk
szövetkezni Tisza Kálmán ellen a legszélsõbb radikalizmust a helyi klerikálisok
nem éppen kicsi, de eddig hallgatag csoportjával. A szabadelvû párt elnöke s
legagilisabb tagja: Hlatky Endre és Várady Zsigmond dr. a saját kerületeiket
járták. Az ellenzék kortesfogásai, jelöltjének kiváló egyénisége, a már
érintett szövetkezés a legnagyobb aggodalommal töltöttek s tölthettek el
mindenkit. Nem attól féltünk, hogy nagyon megfogyatkozhatott a Tisza hatalmas
tábora, hanem attól igenis, hogy ez a hatalmas tábor közönyös nézõközönség
lesz. Volt hatása az ébresztõ szónak. Hogy a budapesti és vidéki sajtó
antiliberális része ujjongva vonta le belõle Tisza Kálmán bukását - az nagy
szerencsétlenség nem volt. Mi lehetõségrõl beszéltünk, s célunkat elértük. A
hatalmas táborban ma már lélek van. Ezek után jóval megérkezik a hivatalos
cáfolat. Mikor már cáfolni annyi ok sem volt, mint elõbb. Helyes. Ne higgye
senki ebben az országban, hogy itt Tisza Kálmán kisebbségben maradhat. Fölment
a budapesti lapok számára a félhivatalos cáfolat is. Melyik közölte le Széll úr
lapjai közül? A bukás lehetõségét készpénznek vette mindegyik. A megnyugtató
válasz pedig - úgy látszik - nem volt rájuk megnyugtató. Le kellett jegyeznünk
ide ezt a kis dolgot. Újabb bizonyítója, hogy - ami lehetetlenség immár - ha
elbuknék Tisza Kálmán, a magyar szabadelvû párt megalkotója, éppenséggel nem
zokogna a mai „szabadelvû” párt vezetõje s fullajtár serege.
Nagyváradi Napló
1901. szeptember 29.
|