274. A VÁLASZTÁS NAPJÁN

Hálát adunk a magyarok Istenének, hogy ím eljutottunk minden nagyobb baj nélkül idáig, a képviselõválasztás nagy napjáig. Olyan igazán mindegy ebben a mai elvtelen, meggyõzõdését, hitét bevallani nem merõ politikai világban, hogy a sok stréberkedõ úr közül ki jut be a parlamentbe, hogy igazán csak örvendeni fogunk, ha túl leszünk ezen békességünket, nyugalmunkat felzavaró választási komédián - melynek eredményétõl úgysem várunk semmit, legföllebb azt, hogy a sok tülekedõ úrnak miképpen valósulnak meg azon rózsás reménységei, amelyeket egyéni érvényesülésükhoz fûznek a parlamentben.

Amely korban az önzés, az egyéni érdek leplezve elvet, hitet és meggyõzõdést, a megalkuvás, az opportunizmus rozoga hídján igyekszik elõre, amely korban a szabadelvûség cégére alatt klerikális, agrárius, reakcionárius dugáruk és csempészek kerülnek a parlamentbe, hogy egy zászló alatt hadakozzanak egymás ellen, amely korban senkise bízik a politikai képmutatás nagy mesterében, Széll Kálmánban, de mindenki hazudik, mindenki hízeleg neki, és az ország minden részébõl ezerszámra érkeznek hozzá a hozsannát zengõ üdvözlõ táviratok. Bizony édes magyarom, ilyen porfelhõs, csúf idõben mindegy az neked, hogy Péter vagy Pál kerül-e a képviselõházba.

Látjuk azt már úgyis jó elõre, hogy a magyarságért, a szabadelvûség védelméért megvívandó nagy csatát nem a parlament porondján, hanem az ébredõ nemzeti közvélemény harcterén fogják megvívni. És legyen akárhány csatlósa is a reakciónak benn a parlamentben, a gyõzelem a miénk lesz, az erejére, öntudatra ébredõ és ellenségét összetiporni tudó szabadelvû közvéleményé.

Ez a mostani választási harc csúnya és ízléstelen vásári komédia. Egynéhány úr mindenáron szerepelni akar, mindenáron „nagyságos képviselõ úr” akar lenni. Teljék e hiú vágy megvalósulásában örömük, de olyan bolondot ne akarjanak elhitetni az urna elé lépõ közönséggel, hogy az õ megválasztásuktól függ a haza jövõje és boldogsága.

A nemzet erejét, az ország jövõjét nem képezhetik azok a mandátumok, amelyeket négy­száznehány úr részben kap, részben kicsikar most tõlünk. Ott látjuk mi erõnk és szebb jövõnk biztosítékát magának a nemzetnek hitében, lelkében és abban van a mi erõs bizodalmunk, nem pedig néhány szószátyár úr hazug, virágos frázisaiban. És ha tovább tornyosulnak a komor vészfelhõk hazánk egén, onnan, a magyar szabadelvûség atmoszférájából fog teljes erõvel végigzúgni hazánkon a tisztító vihar, mely elûzi a reakció fellegeit.

Nagyváradi Napló 1901. október 2.