Nagyvárad
képviselõje, dr. Barabás Béla, köztünk idõzik. Eljött megismerni egészen azt a
várost, melynek mandátumához olyan emlékezetes választással jutott.
Sietünk
ideírni, hogy ez az ismerkedés igen nagy szerencsével folyik. Barabás Béla dr.
most hódította s hódítja meg igazában híveit, és kelti fel a legnagyobb
tiszteletet politikai ellenfeleiben is. Temperamentumos, vonzó egyéniség a
Barabásé. Ahol volt, járt és beszélt eddig, avval hódított legjobban, hogy a
híres nagy küzdelemben ejtett és kapott sebeket kímélte. Azok a komoly
fogadások pedig, melyekkel Nagyvárad város és Nagyvárad minden egyes polgára
jogos érdekeinek becsületes szolgálatát ígérte, a legteljesebbé tették a jó
hatást, amit a képviselõ elsõ ellátogatása keltett.
Ám
kötelességünk ideírni azt is, hogy a hivatalos szabadelvû pártnak úgynevezett
„vezetõ emberei”-nek maguktartását megmagyarázni nem tudjuk. E magatartás leg-
és legelsõsorban politikus sem volt.
A
nagyváradi szabadelvû párt nem adja fel a küzdelmet, nem mond le a vezetés és
gyõzelem reményérõl. Helyes. Senki sem kívánja, hogy meghaljon vagy lemondjon.
De mostani elzárkózása Barabás Bélától, aki végre is egész Nagyvárad
képviselõje, aki a munkás kezét ajánlotta fel a békére s a közös érdekek
munkálására - oktalan dolog.
Ne
feledje el a szabadelvû párt, hogy a kis emberekbõl, a népbõl anélkül is
kiirthatatlan ez a hit, hogy a szabadelvû párt az „urak pártja”, hogy az „urak”
érdeke egészen más, mint az övék. Vajon ez a mostani elzárkózás nem
erõsítheti-e ezt a hitet? Vajon [nem] szebb és többet érõ is lett volna a Barabás fogadásánál megnyilatkozó
lojális, esetleg még tüntetõen is barátságos magatartás?
Dicsérjük
a város jelenlegi elsõ tisztviselõjét: Rimler Károlyt és mindazokat, kik talán
ellenkezõ politikai véleménnyel részt vettek Nagyvárad város képviselõjének
ismerkedõ ittlétében. Helyesen és okosan tették. Ez a mi hitünk, s magunk is,
kiknek politikai hitvallásunk sokban eltér a Barabásétól, vendégelésében részt
veszünk, s üdvözöljük õt meleg szívvel, mint egész Nagyvárad képviselõjét.
Nagyváradi Napló
1902. január 14.
|