314. VIHAR A SZÍNÜGYI BIZOTTSÁGBAN

Ezen a szép Magyarországon két dolog van, amihez mindenki vél érteni; a méltóságos úrtól kezdve le egészen a csizmadia inasig mindenki; ez a két dolog pedig a színészet és a politika. Ez a magyarázata annak, hogy míg a közügyek többi ágait, amikre százezreket pazarolnak a közvagyonból, elhanyagoljuk, a színészetet mindig bizonyos szenvedélyességgel tárgyaljuk. És így esik, hogy ezek az úgynevezett színügyi bizottságok ahelyett, hogy szeretettel és jóindu­lat­tal támogatnák a színigazgatót és társulatot hivatása teljesítésében, inkább csak arra törek­sze­nek, hogy hevességükkel, igaztalan támadásaikkal elkedvetlenítsék a színigazgatót, a társulatot jó törekvéseikben, hogy úgy mondjuk, azon igyekeznek csak, hogy piszkálhassák a színügyet. Így van ez Kárpátoktól az Adriáig minden vidéki városban, így van ez Nagyváradon is.

Mi nem vagyunk szerelmesek Somogyi Károlyba. Ismerjük az õ igazgatásának gyengeségeit, az õ mûvezetésének hibáit, de tudjuk azt - mert ismerjük a vidéki színházi viszonyokat -, hogy ez idõ szerint Nagyváradon mûködik a legkitûnõbb színtársulat, és itt vannak a legmagasabb mûvészi nívón álló elõadások. Olyan faktum ez, amelyet bizonyítani kész az ország minden színházi szakértõje, de olyan igazságos és mély bölcsességû férfiú is elismerte ezt a színügyi bizottság tegnapi ülésén, aminõ Rádl Ödön, aki nem hallgatta el a jogosan emelhetõ panaszokat és kifogásokat, de másrészt készséggel elismerte Somogyi Károlynak és az õ társulatának érdemeit is.

Amikor felépítettük a Szigligeti Színházat, általános volt az aggodalom, hogy megközelítõleg sem lesz olyan kitûnõ színtársulatunk, aminõkkel el volt kényeztetve a nagyváradi közönség a nyári szezonokban. Ki tagadhatja el Somogyi Károlytól, hogy az õ gyengeségei dacára is, nagy áldozatkészséggel és nemes ambícióval oszlatta el ezt a nem ok nélküli aggodalmat? S amikor ideszervezte az ország legelsõ és legdrágább vidéki színtársulatát, és nem kalmárkodott, hanem az erkölcsi elismerésért lemondott az anyagi eredményrõl, kimondjuk nyíltan, hogy csúf és hálátlan dolog volt a színügyi bizottságtól olyan éles tónusban és oly igaztalan kritikával emlékezni meg Somogyi Károlyról és az õ színtársulatáról.

Nagyváradi Napló 1902. február 2.