|
Nincs
ez idõ szerint rosszabb dolga senkinek, mint Nagyváradon a helyi szerzõnek.
Mióta a nagyváradi közönség kultúrpublikum lett, és fütyül, a helyi szerzõk
között nagy a pánik. Semmi sem igazolja ezt jobban, mint a Pintér Imre példája.
Pintér, aki eddig havonként átlag nyolc darabot írt, a produkciót állítólag
kéthavonként egy darabra szállította le, sõt az üzem teljes beszüntetését
tervezi.
A
nagyváradi színtársulat jeles komikája - Benkõ Jolán tudvalevõleg szintén
színdarabíró. Hófehérke címû
baba-darabját a nagyváradi színpadon is adták.
Benkõ
Jolán most tragédiát írt. Azt mondják, igen erõs, jó darab. Tagma királyné-nál meg kétségtelenül
jobb. Benyújtotta Somogyi színigazgatóhoz. A tragédia fogadtatása túlságosan
szíves nem volt. Elmondták a jeles komikának, hogy így, úgy, bajos dolog, a
helyi szerzõk és a többi.
Mikor
aztán Benkõ Jolán erõsködött, hogy õ nem helyi, hanem országos nevû szerzõ,
elfogadták a tragédiát - elolvasásra…
Másnap
már visszakínálták a szerzõnek. - Szép darab, de hát a Nemzetibe való.
Százhuszonegy szereplõ játszik benne. Hol vegyenek ennyit Nagyváradon?
Tekintettel
arra, hogy minden jónevelésû tragédiában tömeges gyilkosság fordul elõ, s a
Benkõ Jolánéban is, Benkõ Jolán elhatározta, hogy egy sereg gyilkosságot
házilag eszközöl. Most otthon a lakásán legyilkol vagy hatvanhét szereplõt, s
aztán újra benyújtja a darabot a színpadra, hogy ne maradjon legyilkolatlanul
egyetlen egy szereplõ sem…
Nagyváradi Napló
1902. február 15.
|