|
-
Törekvés a rendõri omnipotenciára -
Nem
egyszer mutattunk már rá, hogy a nagyváradi rendõrség mostani vezetésében
kifejezett, erõs törekvést látunk a rendõri omnipotenciára, s nem egyszer
mutattunk már rá, hogy olyan veszedelem ez, mely ellen hivatásához híven a
legkíméletlenebbül kell küzdenie a sajtónak a - közönségért.
Íme
a legújabb: a szabályrendelet-mánia. Mert határozottan mánia már ez.
Megrendszabályoz már a nagyváradi rendõrség mindent, földet, vizet, levegõeget,
zenitet és nadírt. És milyen, micsoda szempontok kandikálnak ki e
rendszabály-özönbõl! …a munkanélkülieken ne segítsünk, mert szocialisták lesznek.
A gabona-ügynököket üssük agyon, hogy kevesebb legyen néhány lehetõ
egzisztenciával. A szegény munkás, cselédembernek csak éppen tizenkét óráig
szabad mulatni, mert éjfél után az urak mulatnak. A színpadra senkinek sem
szabad fölmenni, akit oda közérdek szólít, csupán jól szituált uraknak, kik
illetékes helyrõl szerzett levélkékkel bizonyítják, hogy õk udvarolnak.
A
bérkocsikat meg kell rendszabályozni nagyon; nem azért, hogy a közönséget jól
szolgálják, hanem hogy féljenek a rendõrségtõl stb., stb. De ki is tudná mind
elõsorolni?… Itt van a szörnyû veszedelem. A rendszabályok dús termelése az
eddig tûrhetõ fellépésû és modorú rendõröket már eddig is hallatlanul
prepotensekké tette. A nagyváradi közönség kezd már valósággal a rendõrség
rabszolgája lenni.
S
a rend? Az kevesebb. Rendõr természetesen ott nincs, ahol szükség van reá. És
aztán, hogy példát hozzunk fel, hitványabb bérkocsisok nincsenek sehol, mint
Nagyváradon. Többnyire állandóan részeg, förtelmesen goromba, állandóan
kifosztásban utazó a nagyváradi bérkocsis. A rendõrt hiába hívja az ember, ha
már minden határon túlmegy az ebadta. Rendõr vagy nincs, vagy ha elõkerül, álmos és tehetetlen. Ér hát valamit a
szigorú szabályrendelet például itt? Annyit, mint a többi: semmit. A
rendõrségnek intelligencia, tapintatosság s okosan alkalmazott szigorúság ad
tekintélyt, nem pedig szabályrendelet-mánia, oktalan önérzet s brutális modor.
Mindezekért
pedig most különösen különdíjazást akar a rendõrség. Keresni akar minden este a
színházi inspekcióért, zenéért, hangversenyért, mindenért talán, ha öt ember
összekerül. Sõt tovább megy. Irodalmi vagy tudományos matinékon, ha nincs is
belépõdíj - a rendõrség pénzt akar keresni. Pénzt, pénzt, pénzt, mert a nagy
hatalomhoz pénz is kell. Szóval nemcsak a személyes szabadságunkra, hanem a
zsebünkre is veszedelmesen utazik a rendõrség. Ki hívja õket irodalmi vagy
tudományos összejövetelekre? Mit keresnének ott - a rendõrök?…
Összegyûlt
már bennünk az epe. A rendõrség nagyon vissza kezd élni türelmünkkel.
Elöljáróban csak annyit, hogy gondolja meg a dolgot a rendõrség vezetõje. Több
liberalizmust, több rendet, több tapintatot és önzetlenséget - kevesebb
önérzetet, rendszabályozást és buzgó ránk-utazást kívánnánk…
Nagyváradi Napló
1902. február 15.
|