(Új valdisták - Comte Ágoston népe - Francia protestantizmus - Sabatier
és a fideizmus - A kanadai franciák - Zseniális népek és zseniális emberek - Az
angolok, németek és franciák)
Párizs, augusztus 20.
Vald Péter nyughatatlan árnya
riasztgatja a franciákat. Vértelen Bertalan-éjszakák rémei szálldosnak, s
miközben a fölfuvalkodott természettudományos gondolkozás s a maga lármájától
megvadult kortes-szocializmus arról álmodoznak, hogy itt az új világ, mely
vallás nélkül akar élni, a fölkavart lelkekbõl, a tajtékozó hullámokból
elõbúvik újra az agyonverhetetlen szörnyeteg: a vallásos türelmetlenség, s undokan mosolyogva fordul a fölfuvalkodottak
és lármázók felé:
- Nélkülem akarjátok ti a tömeget
vezetni? Azt hittétek, hogy az én életem megelégszik ezer évvel? Azt hiszitek,
hogy most már velem nem kell számolni? Én voltam, vagyok s leszek. Éppen itt
fogok legtovább élni Klodvig földjén, Szent Lajos földjén, Jeanne d’Arc
földjén, a forradalom földjén.
Így beszél a szörnyeteg. Hol itt,
hol ott. Hol Brunetière által, hol más által. Franciaországban, hol olyan
könnyen kergetik el az isteneket, a tételes istenek legtovább fognak élni...
*
A
francia lélek a legkülönösebb lélek. Vidám és szkeptikus, nyughatatlan és
bigott. Egy bizonyos. A hitet jobban
szomjúhozza minden más léleknél. Szkepticizmusa is e nagy szomjúságból fakad. Esztétikai fölfogása is innen ered.
Hit kell a francia léleknek. Özönnel, bõséggel és abszurd határokkal. Hit, mely
független az egyéniségtõl. Ezért
kapott be olyan erõvel a protestantizmus lángja a francia hit-hajlékokba, s
ugyancsak ezért lehetett szinte teljesen kiirtani innen a protestantizmust. Itt
kevés és elégtelen volt még a katolicizmus is. Itt ötször annyi tekintély kell,
mint másutt, hogy legyen mit - lerombolni. Itt ötször annyi hit kell, mint
másutt, hogy legyen miben - kételkedni. Itt Comte Ágoston született, aki
pozitivizmusával a kétszerkettõ-négyen kívül mindent összetört, hogy végre is
egy, a zsidó-keresztény szektákat lefõzõ még komplikáltabb, hitben még
bõségesebb, még abszurdabb és még zsarnokibb vallást eszeljen ki. Ennél
ékesebben semmi sem karakterizálhatja a francia lelket...
*
Pár évtized óta divatos dolog már a
francia gondolkozók között arról beszélni, nem volna-e megmentõ és üdvös:
protestánssá tenni a francia népet? Szabadgondolkozó franciák töprengenek
különösen mostanában sokat ezen a kérdésen. Hogy lehetne csinálni okos
recepttel, okos adagolással valami újfajtájú protestantizmust építeni
Franciaországban. Összeházasítani a gall lelket a dogmatikus józansággal: ez
csodaszép volna, ha csodabajos nem volna. Talán meg lehet csinálni. De az új
protestantizmus már nem lesz - protestantizmus. A francia gondolkozók túlontúl
nagy szerepet tulajdonítanak a protestantizmusnak Angolország és Németország
óriássá lendülésében. Annyi ebbõl az igazság, hogy jó dolog Rómától nem függni.
A protestantizmus nem azért nagy dolog, mert protestantizmus, hanem azért, mert
tiltakozás és hadakozás a telhetetlen zsarnokság és babona bámulatos
világinstitúciója ellen. No de a tömegnek vallás kell, és ha már vallás
kell, van valami ráció abban, ha a francia gondolkozók a protestantizmusra
gondolnak. Választani kell, s nagy
választék nincs... A humanista vallásálom alighanem örökké álom lesz. Jöjjön a fideizmus...
*
Mi
a fideizmus? A francia
protestantizmus vezérideája. A hit apoteózisa. Az a híd, amely a francia
katolikusokat átviszi Protestáns-ország földjére, ha ugyan átviszi.
Franciaországban Sabatier könyveit úgy olvassák, mintha divatos regények
lennének. Sabatier tanár volt a párizsi egyetem protestáns teológiai
fakultásán. Nem régen halt meg.
Jeles ember, bölcs reformer, gondolkozó francia volt. Ilyen Menégosz is, aki
szintén protestáns teológiai tanár, s vannak még többen protestáns térítõk és
gondolkozók a mai Franciaországban. Ezek természetesen a „protestáns
Franciaország” álmának legelsõ álmodói. A hit által való megigazulás híres
vallásos tanát francia szellemességgel, merészséggel és zsenialitással a
francia lélekhez formálták hozzá. Ez a fideizmus. De nem is
fideizmus, hanem, szimbolo-fideizmus.
A hit minden. A hit az Isten. A hit által lehet élni, megvilágosodni,
megigazulni s nyugodtan meghalni. A hit által és a szentlélek által.
A vallás mindig szimbolizmus. A
francia fideisták vallása ilyenformán a modern humanizmus vallásos
szimbolizálásának látszik, s hogy nagyon könnyen hódítóvá teheti a
protestantizmust Franciaországban, mutatja az, hogy a római klerikalizmus
korifeusai és tollforgatói azt kiabálják, hogy a Combes-féle antiklerikalizmus
titokban Franciaország protestantifikálását szolgálja.
*
A minap olvastam, hogy Kanadában,
ahol régen kivándorolt franciák, angolok s újabban németek élnek, a franciák
boldogulnak a legkevésbé. Még politikai vagy mûvészi karriert tudnak csinálni a
kanadai franciák, de anyagilag nem boldogulnak. A francia szabadgondolkozók ezt
is a katolicizmus rovására írják. Hiába - írja egy kiváló publicista -, a népek
indusztriális és kereskedelmi versenyében a protestáns népeké az elsõség. Ez a
gondolkozás egy régi emberi gyarlóság eredménye. Az emberek irigylik, ami a
másé. A franciák irigylik az angolok józanságát, kalmárszellemét,
gondolkozás-iszonyát. Shakespeare, Bacon és Herbert Spencer népe produkálja a
legtöbb sterlinget, a legtöbb formaságot s a legkevesebb - ideát. És a franciák
mégis irigylik az angolokat. Titokban. S a németeket is. Szintén titokban.
Balzac legnagyobb álma egy jó seft volt. A legtöbb forrófejû, vívódó zseniális
ember irigyelte s irigyli a békés, szorgos és nem töprengõ nyárspolgárt. Még
Heine is megbámulta talán lelkének mélyén a bankártalentumokat. Franciaország
olyan, mint a zseni, ki érzi, hogy a nyárspolgár mégiscsak az igazi ember.
Nemzetek és fajok erõsítésében csaknem ugyanazok az elvek dominálnak, mint az
állattenyésztésnél. A zsenialitásban alig van tenyészképesség. A francia
léleknek megváltást jelentene, ha egy kicsit szárazabbá s érzéketlenebbé
lehetne tenni. A jövõ nem a zseniális népeké, hanem a szatócs népeké. Amivel
én, a protestáns ember, nem éppen azt akarnám mondani, hogy a protestantizmus
kiöli a lelkekbõl a lendülõ vágyat, a szépség és entuziazmus kincseit. Csak
azt, hogy ez idõ szerint alkalmasabb nemzettenyésztési célokra, mint más. Csakhogy
Balzac sohse tudott egy jó seftet nyélbe ütni. Kérdés, hogy vajon Franciaország
a protestantizmussal megszerezné-e az angol és német jelességeket?...
Budapesti Napló
1904. augusztus 31.
Ady Endre.
|