|
Tisztelt Szerkesztõ úr, adjon helyet
e rövid nyilatkozatnak, miért is, mint a Népszava régi embere és állandó híve,
meleg köszönetet mondok:
A B. H. körülbelül két év óta, mióta
ravasz, vén, mesterkedõ fõ-rókája a lap népszerûsítésére konok, de hiábavaló
föltámasztási akciójára megmarasztatott, igen bátor lap lett. Még csak az
általa alig várt, áhított pogrom elõmunkálatainál tart, és könnyen teheti, mert
õ ma üthet minden változtató, reformáló, radikális akaratot: õt ma nem lehet
bántani. Engem gyakorta tüntet ki támadásaival, és elég szerény vagyok még
mindig, hogy érezzem: az én személyemben és általában mindenféle becsületes
bátorságot, akaratot és progressziót denunciál, támad és üldöz. Most fogta
magát, és a magyar kálvinisták néhány megzavarodott, vallás-tébolyos alakjának
a segítségével a kálvinistaságot is be akarja soroztatni a klerikális reakció
népfölkelõi közé. Ez a kálvinisták dolga, és ami engem illet, már régebben
vissza kellett volna tartanom magam, hogy Rákosi Jenõvel akár feleselgetõ
viszonyba is jöjjek. Ha megérjük a háború végét és szabad lesz, majd bokrétába
foglalom, amiket 10-12 év óta írtam róla, és ami még írnivalóm van. Addig
tovább is (sajnos, büntetlenül) avatkozhat legmagánabb ügyeimbe, és
folytathatja gonosz, kártékony banyáskodásait. Annyival inkább megteheti ezt,
mert nekem semmiféle vonatkozásában az életemnek: családiban, egészségiben,
politikaiban, pénzügyiben, irodalmiban és hálószobaiban (ha valaki, mint õ, már
erre adja magát) rejtegetni valóm nincs. Egy kissé undorodom ugyan Rákosi úr
modorától, melyhez fölöttébb illik mostani perverzus ölelkezése, neki, a
jezsuitának és a szegény kálvinista, meghibbant kvékernek, kivel ma kettesben
akartak agyonütni. Ez az undor-érzés is talán hamarosan elmúlik, mert most már
(ismétlem), míg a háború tart, Rákosi Jenõ vénasszonyság fecseghet, amennyit
akar. 1916. május 4.
Népszava 1916. május
5.
Ady Endre
|