|
Péter, az istenes és krisztusos
Péter, az üres, a szánalmas úri cinkos társaságának azt mondja a történet
végén:
- Nem kell nektek kés. Elvesztek
magatok által. Menjetek békével!…
Akik Bródy Sándor darabjának a
tegnapi bemutatóján unatkoztak, akiket az író kegyetlen ütései találtak, akik
vérlázítóan hipokrata [!] módon mertek kikelni a darab igazságai ellen, azokhoz
mi is Péterrel, az istenes és krisztusos Péterrel szólunk:
- Menjetek békével!…
(A darab.) Hogy mondta Herczeg
Ferenc? Irodalmilag nevelt emberek csinálták meg „A dada” sikerét. Bocsássák
meg az egymás mellé helyezés merészségét, de mi ugyanakkor, mikor Herczeg
Ferenc vélekedését közöltük a Bródy Sándor darabjáról, egy másik helyen így
írtunk:
A színpad a máé, a jelené, a
mindenkori közönség ízléséé. Jaj annak, aki nemcsak a közönség ízlése, de maga
ellen a közönség ellen támad. Ezt tette Bródy Sándor.
És milyen csoda támadt! Végre egy
táborban láttuk a derék magyar társaságokat. Születési és pénzarisztokrácia, az
egész Budapest s a budapesti mintára formálódott minden magyar úri társaság
szörnyûlködik és kiabál.
- Szenny! Szenny! Szenny!…
Ugye hogy szenny? Mert nyolcvan
esztendõ óta egyebet sem csináltak színpadok és színészek és színpadi írók,
mint kiskorúságban tartották a közönséget. Mulattatták színes kavicsokkal,
szappanbuborékokkal. Most kezd terhessé válni az idõk járása, ostromolják a
régi világot, viharok készülnek, csapkodnak a sirályok.
Összebúvik hát mindenki. „Ne
hallgassunk a sirályokra!” Hát
ne hallgassanak. Menjenek békével! Mi a szenny a Bródy darabjában? Az igazság
ugye? Animális, aljas életet él a szegények sok százezre. Nem igaz? Az „úr”
csak veszedelem, csak balsors a parasztra. Nem igaz? Mi vagyunk okai a paraszt
bitangságának, szennyének, állati életének. Nem igaz? Úri családaink élete
siralmas komédia. Elzáink tizenöt éves korukban, Viktoraink tizennyolc éves
korukban hidegvízgyógyintézetbe valók. Nem igaz? Az úgynevezett úri társaságok
zaklatott, agyonhajszolt, üres, léha életükkel szánalomra méltók. Nem igaz? A
cselédek modern rabszolgák, a mi jogrendünk a rendõr kardja, szociális
gyógyszerünk lovas rendõrök rohama.
Nem igaz? Hol túlzott Bródy, ami különben
sem bûn egy nagy célt szolgáló írónál? Menjetek békével, kik a darabot nem
értettétek meg.
(A hatás.) Milyen volt a tegnapi premier
hatása? Általános és nagy. Errõl a darabról gondolkozott és beszélt tegnap
mindenki. Láttunk hideg filozófus embereket valóságos entuziazmusban, s
hallottunk hangos, kicsinyes gáncsolódásokat. Sokan otthagyták az elõadást, és
sokan nagy önuralommal tudták magukat visszatartani a hódító nagy hatás valami
gyöngeségnek látszó, nevetséget kelthetõ megnyilatkozásától. De a darab hatása
alól csak a legfelületesebbek menekedhettek. Azt hisszük, legtermészetesebb
sikerét és hatását Nagyváradon kapta meg a darab: egy kis forradalmat csinált.
Áldassék a Bródy Sándor zsenije, mely a bunyevác lekvárhozományos leányok
története, a Tagma királynék helyett forradalmat termel. Hogy ez a lángoló
zseni magyar levegõbõl él, az a mi szerencsénk s a Bródy szerencsétlensége…
Nagyváradi Napló
1902. március 4.
ae.
|