|
Egy
régi jó barátom, kivel együtt titánoskodtunk néhány évvel ezelõtt egy kis
vidéki lap hasábjain, levelet írt nekem a napokban. Õ fent él Budapesten s -
méltóztatik tán ismerni e típust - irodalmi
jogász. Ha nem rajongana az írás mesterségéért, ha nem ízlelte volna meg a
redakció életének egy és más kellemetességét, már idestova kész ügyvéd lenne.
Mint ahogy ügyvéd és jól szituált társadalmi alak lesz bizonyosan, mert
kevesebben járnak úgy, mint mi jártunk, kiket nem ereszt el magától soha az a
láz, mely odaszögezi áldozatát a redakció íróasztalához. Az én régi jó barátom
elolvasta kisded vélekedésemet Bródy Sándor darabjáról és megszállották a
reminiszcenciák. Eszébe jutott, hogy a mi hajdani kis lapunkban csoda vitákat
folytattunk mi ketten. Õ akkoriban telítve volt hipermodernkedõ író ismerõseink
hatásával, jómagam igen zöld irodalmi ifjú voltam, ki Puskint faltam s
rettenetesen hatott reám a szláv miszticizmus, de emellett Endrõdi Sándorra is
esküdtem, s szent hitem volt, hogy a magyar irodalmat „meg kell tisztítani”,
szóval népies-nemzeti tartalomért esengtem és nagy poétának tartottam még Pósa
Lajost is. És vitatkoztunk, hadakoztunk a kis lapunkban nagyon. Évek múltak s
az én barátom kedves levelében ujjong annak, hogy íme, õ látja a Bródy
darabjáról írt soraimból: egy táborban vagyunk. Az én hitem az õ hite is…
Mindez nem tartoznék éppenséggel a tisztelt nyilvánosságra, ha maga az eset
sokat nem beszélne. De sokat beszél.
Azt
beszéli, hogy a kultúr-ember vagy a kultúr-bestia egyénisége, illetve fölfogása
a világról egyre bõvül, világosodik és tisztul. Nagy dolog ám ez! A
szocialistáknak egy fõ vádjuk az, hogy a mai társadalom a milliókat attól
fosztja meg, hogy egyéniségben, intelligenciában a folytonos növekedéshez és
változáshoz módot szerezzenek. Mert a kultúrának összes áldása csak ennyi, de
azért milyen nagyon sok ez!… Gondoljuk meg csak, hogyha a nagyváradi színház
karzatközönsége nincs elzárva az értelmi növekedés e lehetõségétõl, micsoda
káprázatosan diadalmas este lett volna a „Dada” premiere!… Az én barátom levele
a lelkem legerõsebb lángját élesztette még magasabbra. A lángot, mely a maga
kis hevével égetni akar. Égetni minden öreg hazugságot, hogy a változás, a szent változás helyet kapjon
a világ újjáformálására. Ez nem fantazma. Hiszen sok-sok ilyen apró tisztító
láng lobog a világon s gyúl mindegyre több és több föl…
*
A
tömegszuggesztió törvénye voltaképpen egy a változás törvényével, habár a
változásnak egy nagy akadálya van éppen: a tömegszuggesztió. Paradoxon ez, de
igaz. Ez a mimikri, kérem, amirõl
mostanában annyi beszéd esik. Evvel a törvénnyel kis dolgokat is [lehet]
magyarázni. A mimikrinek, illetve
tömegszuggesztiónak egyik legeklatánsabb példája a hírlap. A hírlap mindig kifejezõje azon csoportok vélekedésének,
amelyekre támaszkodik. Egy triviális példát mondunk. Próbáljon például a
„Nagyváradi Napló” klerikális lappá vedleni. Üzenjen hadat a szent
szuggesztiónak, melyet reá az õ intelligens, liberális közönsége gyakorol.
Bizony ez a törvény összemorzsolna bennünket.
De
a mi hírlapunk helyzete speciális, mint speciális és kivételesen intelligens a
nagyváradi publikum is. A tömegszuggesztiót más lapoknál lehet észrevenni.
Látjuk például, hogy öt-hat év óta alig néhány magyar lap maradtunk
megmásíthatatlanul liberálisoknak.
A
reakció áthatotta a tömegek ezreit s a hírlapok e szuggesztió hatása alatt
állanak. De ez a szuggesztió megmagyaráz még kisebb dolgokat is. Itt van a polgármester-választás. Megdöbbentõ a
közöny még mindig. Ne tessék azt gondolni, hogy az úgynevezett vezetõ alakok
nem törõdnek evvel a kérdéssel. A polgárság,
a nagy tömeg, nézi egészen hidegen a dolgokat. Talán a múlt tapasztalatai,
talán a néma elkeseredés, talán egyéb okok csinálták ezt a nemtörõdömséget.
Elég az hozzá, hogy a közöny a
polgármesteri szék betöltésének mikéntje iránt alulról árad föl s e
tömegszuggesztió teszi e kérdést olyan közönyössé. A tömegszuggesztió meg
tudja értetni a „Dada” bukását. A radikalizmustól még egyelõre félnek ám
politikában és irodalomban is Magyarországon. Vázsonyit is ez a
tömegszuggesztió törte le, bár egynéhány ezer szocialista ököl fenyegetõzése
megmentette a teljes letöréstõl…
*
Különben
pedig hát itt a tavasz. És hiába: a napsugárnak is van legalább annyi
szuggeráló hatása, mint a törvénynek. Érthetõ ebbõl, hogy a tavaszi hullámok
megzavarják az ember lelkét. Kis, láthatatlan manók, incselkednek az ifjú emberekkel.
Ne tessék haragudni az ifjúi gerjedésekre. Elvégre nem csupán a nyolcvanhárom
éves Lauka Gusztávoknak a privilégiuma a szerelem…
Nagyváradi Napló
1902. március 9.
(Dyb.)
|