|
Nagyon bodros, berzenkedõ a Körös vize. Ez
a kemény fagyos szél nem hagyja békésen hömpölyögni. Sokáig azonban nézegetni
nem lehet. Mintha fodrai közé bújt volna a márciusi napnak minden sugara… Nagyon fényes a világ s nagyon
hideg. Ibolya, hóvirág lefagy most. Március van s kezdõdik a tél. A Körös
mellett letaposott gidres-gödrös gyalogjáró nyúlik szalag módjára. Micsoda
óriási raktárak állnak majd itt száz év múlva, mikor Magyarország kultúrország
lesz s a Körös mélyebb lesz néhány kis méterrel…
Ím’ e gyalogjárón baktat két öreges,
kopottas ember. Fáznak, szinte kékek. Pipafüstöt fújnak a markukba. Az egyiket
megfordítja a szél csípése: feltûnõen értelmes nyugodt arca van. A másik vagy
idegesebb, vagy a ruhája széltõl járhatóbb, mert ingerülten beszél, néha
szaporán tesz egy-két lépést s a kezével hadonászik. Nyomukban tartok.
- Bele kell mindenbe nyugodni,
mondja a nyugodt.
- Nem mehet így tovább, kiabál a
hadonászó. Beszélnek nekünk hazáról, királyról, miniszterrõl. Én nem akarok
káromkodni, de nem hiszek nekik. Csak legalább mindenki menne tönkre. Ez volna
a legjobb. Már megindult… Itt van maga: józan, munkás, régi iparos ember. Hát
hallott valaki eddig olyat, hogy ilyen ember házánál négy napig ne legyen
kenyér? No, ugye, hogy fát is vágna, ha kapna?
- A munka nem szégyen, semmilyen -
mormogta a nyugodt.
- Az ám - vágta vissza a hadonászó
-, de nincs munka semmilyen. Látja ott a templom hátát?
A hídfõnél voltunk mindjárt. Itt
sivított még csak fagyosan a szél!… A Szent László-templom napos oldalán nagy
barna tömeg hullámzott.
- Hát az ott mi, kérdezte a nyugodt
ember.
- Munkát akarnak azok is, kacagott a
hadonászó…
…De azért kikerülték õket.
Nekivágtak a térnek… Én a tömeg mellett mentem el. Le kellett térnem az útra s
egy részeg kocsis majd elgázolt. Az aszfaltot telehullámozta a tömeg. A szél
ide nem ért. Ezért is jó a templom… A sok-sok ember pedig várt… Volt ott
ingetlen iskolás fiú, gethes agg ember, mindenféle korú. Némelyik vihogott is
örömében, hogy nem érezte a szelet. A legtöbb azonban komor volt s fázott a
templom mellett s a napon is… Az utcán mindenki sietett, mert hideg volt nagyon
s olyan különösnek tetszett, hogy ebben a nagy sietségben ez a nagy tömeg ember
neki fekszik a templomnak s vár…
…Jó egy óra múlva tértem erre vissza.
Éppen akkor ért oda az elõbbi két kopottas, öreges is. Kékebbek voltak, mint az
elébb. A nyugodt ember valamivel szomorúbb, a hadonászó pedig még haragosabb…
A többi ember mintha észre sem vette volna
õket. A nyugodt ember megállott. Nem akart a tömegbe állni. A másik megfogta a
karját s úgy ordított, hogy a tömeg is megdöbbent egy pillanatra…
- Ne álljon itt meg! Itt útban van!
Azután megragadta a kezét s vitte magával.
- Dõljön ide a templom falához. Így kell a
csavargóknak tenni!…
…Én - nem tudom - de ezt a hangot
most is hallom…
Nagyváradi Napló
1902. március 14.
(ae)
|