|
Tolnai
Lajos mester: köszöntünk e ritka pillanatban! Úgy gondoljuk, hogy most nem bánt
semmi s nem akarsz senkit bántani. Mi is bántana s miért is bántanál? Az ember
életében egyszer lesz hulla. Becsülje
meg egzisztenciájának ez isteni metamorfózisát s viselje magát csöndesen. Olyan
szép márciusi nap van különben is. Az élet szép. Ez a világ - mint Leibniz
vallá - minden elképzelhetõ világok közt a legjobb és legbölcsebb berendezésû
és végre az a díszsírhely sem kutya, amely vár reád a Kerepesi úti temetõben,
Tolnai Lajos mester!
…Ha
a mítoszt le nem járatták volna a Lukiánoszok, Boccacciók, Offenbachok, Heinék
és Tolnai Lajosok, a vén barom Prométheuszt okolnók. Mi a manónak lopott az
égbõl tüzet! Az ember gyermek s a gyermek ne játsszék a tûzzel!
Ha
Schopenhauer ki nem ment volna a divatból, így szólnánk hozzád Tolnai Lajos
mester:
-
Hjha, öreg, ha neked tetszett kiválni,
hát tûrd el, hogy eltipor a faj,
amelynek az egyén mindig csak bliktri.
Kellemetlenkedhetnénk
egy öreg, ostoba idézettel a költõrõl és sorsharagról, de nem tesszük. Sõt még
így se szólunk:
-
Aki látja, hogy harcba kell mennie az egész világgal, csapjon föl Übermensch-nek. Ez szép, ez kényelmes és
még mindig divatos is. Imádja önmagát s pocskondiázzék a világra.
Ilyenféléket
mondhatnánk most Neked, Tolnai Lajos mester, ki ejnye de nyugodtan tudsz ott
feküdni, jóllehet a halottkém hitelesen kijelentette, hogy a föld alá
dughatnak…
Ilyenféléket
mondhatnánk, ha itt a te ravatalodnál egyáltalában szükséges volna beszélni.
Hiszen beszédes ez a te ravatalod: rettenetes tetemrehívás.
Jöjjetek
barátai, ha voltak!… Ecce homo sapiens - hûlten…
Nem volt semmi bûne, csak különb volt, mint a többi. Éles volt a szeme, tehát keserû
volt nagyságos szíve s rombolóan lázas az agyveleje. Mellékesen pedig legelsõ
író embere volt ez országnak és még ezt meg is bocsátották neki… De hogy látni
és beszélni mert, ezt nem bocsátották meg soha. Kis fûzfapoétákból koszorús
lantosok lettek, a szociológia dedósaiból akadémiai tagok, vele kezdõ apró
zsurnalisztákból miniszterek. Õ a legnagyobb költõ, legradikálisabb reformátor
s legbecsületesebb, mert legõszintébb újságíró - kiadta páráját agyonhajszolt
vadként.
Ma
már ilyen csak nálunk történhetik
meg. Max Hardent bekóterezhetik, de rajong érte a világ minden intelligens
embere. Makszim Gorkijt még a muszka kancsuka is respektálja. Csak nálunk
veszett el teljesen az, aki õszinte s
aki transzigálni nem tud…
…Kemény,
cinikus emberek vagyunk, de elbõgjük mindjárt magunkat… Itt hagyunk hát Tolnai
Lajos mester. Különben is most már semmi közünk hozzád. Visznek mindjárt a
díszsírhely felé… Törõdj bele!… Megesik ez mindenkivel s te veled, pláne,
nagyobbak is megestek…
…Egyébként
szép tavaszi idõ van, a föld forog, már érdemes magyar írókat is ingyen és
díszesen temetnek. Mindazonáltal megverte az Isten, aki még vagy háromszáz
esztendõn belül úgy teremtõdik a magyar földre, hogy megírja vagy kimondja a
maga igazait!…
Nagyváradi Napló
1902. március 21.
(a. e.)
|