|
Alábbi
sorok írója s ez apróbetûs rovat vezetõje levelet kapott Erzsi-tõl. A levél vérpiros papírlap, két teleírott oldal, nem
könnyen olvasható s kissé önkényes ortográfiával megírott. Erzsi a Nagyváradi Napló cselédtémájához szól. A „nagyságák”-at
igen letárgyalja, hogy öt forintot fizetnek egy szegény lánynak s ezért
nyolc-kilenc szobát vikszoltatnak vele, naponta egyszer adnak neki enni,
agyonszekírozzák stb., stb. Mindebbõl e sorok írója, s e rovat vezetõje azt
sejti, hogy Erzsi szobaleány valahol. Hát helyes. A szobaleányok is szóljanak
ám bele a cseléd-dologba. Mi nemcsak a „nagyságá”-kat hallgatjuk meg, hanem
mindkét hadviselõ felet. Erzsinek is joga volt hát az ügyhöz szólani. De Erzsi
mást is tesz. Röviden Édes-nek címezi jelen sorok íróját, aki éppenséggel nem
édes s különben három betûbõl álló vezetéknevét „kám”-mal toldja meg, s ha hát Vaynak hívnák, hát ez így hangzanék:
édes Vaykám. Ez súlyos ügy. Jelen
sorok írója, s e rovat vezetõje ünnepélyesen kijelenti, hogy az utolsó öt
esztendõben Erzsi nevû leánynak nem jutott szerep az életében. Fölkéri tehát
Erzsit, hogy ne nevezze õt édesnek s ne toldja meg három betûs nevét semmi
becézõ képzõkkel. Viszont õ ígéretet tesz, hogy tiszteletben tartja Erzsi
inkognitóját s ridegen, tárgyilagosan fog mindig a cseléd-kérdésrõl írni.
Nagyváradi Napló 1902.
április 2.
|