24. SZÍNHÁZI NÕK

A legkeservesebb komolysággal hirdetjük, hogy a színházi nõk kultusza valóságos szociális veszedelemmé nõtte immár ki magát Magyarországon.

Komoly fogadást ajánlunk, hogy úgynevezett komoly emberek között is a tegnapi napon több szó esett a Székely Irén csaknem szökésérõl, mint a Jád patak vize kihasználásának lehetõségérõl, az új városi kölcsönrõl vagy sok más olyan témáról, mely még a dédunokáinkat is - ha lesznek - nyomoríthatja vagy könnyítheti.

Nálunk, Nagyváradon, még mindezt azért jóízléssel csinálják. A nagyváradi társadalom lelkében van valami becses idioszinkrázia minden kicsinyes és „mucsai” iránt. De annál szertelenebb és vadabb a színházi nõk kultusza Budapesten, azután a nagyobb vidéki városok majdnem mindenikében, nem szólva az eltagadhatatlanul Mucsákról.

Ez a kultusz nem a minden szépnek emelkedett, okvetlen körülrajongása. A mi félbarbárságunknak olyan kifakadása, megnyilatkozása ez a szoknyakultusz, mint a párbajmánia, a kártyamánia stb.

A nõ kultuszában mi sohasem a nõt, hanem mindig egy nõt rajongunk körül, éppen úgy, mint hogy a párbajmánia nálunk nem a kijegecesedett lovagias gondolkozásnak az eredménye s mint ahogy a hazárdjáték szeretete sem azt jelenti, hogy nálunk nagyon összehalmozódott már a jómód, sem azt, hogy a megfeszített munka kivételes, izgató passziókat óhajtat meg velünk. Mi hallelujázunk s áldozunk a könnyen libbenõ színházi szoknyának, krakélereskedünk, párbajozunk, kaláberezünk és ferblizünk, mert a mi vágyaink igényeink még nem értek föl a kultúrlények vágyaiig, igényeiig.

Mióta az idõ kezd tavaszodni (már az agg Horatius dalolt a tavasz csiklandozó, kis manóiról) nap mint nap egyebet sem hallunk, olvasunk, mint újabb és újabb színésznõ-heccet.

Sõt a színésznõ-afférok ma már olyan értéket nyertek, hogy egymást titokban gyûlölõ klikkek és érdekcsoportok egy-egy színésznõ ügyét ragadják meg arra, hogy erõiket összemérjék s nem egy szoknya-afférban van szerepe hatalmas miniszternek vagy pénzintézetnek, befo­lyásos képviselõnek, helyi nagynak, satöbbinek. A kis molett Balla Mariska ügye konkurrens lapok, konkurrens színésziskolák afférja volt egyszersmind. Z. Bárdy Gabi kolozsvári s rémesen mucsai búcsúztatása azt jelentette, hogy az a mûvésznõ s az lehet mûvésznõ csak, akit az egész, fél és negyed mágnások és dzsentrik akarnak. Na aztán a Küry-válságot, Fedák-válságot már egyszerûen úgy tüntetik fel, mint egyenes összetartozókat az örök béke és a szocializmus problémáival…

…És itt van egyszersmind egy kis biztatás is. A szoknyakultusznak csak úgy lesz vége, ha abszurdum-fokra hág. Errõl talán fognak gondoskodni a mi kicsi és nagy színházi nõcskéink…

Nagyváradi Napló 1902. április 4.

(ae.)