|
Tempora
mutantur. A magyar földön még nem is régen a vármegye volt a káprázatos tekintély.
A világ azonban úgy fordult, hogy a vármegye dicsõsége lehanyatlott. A városoké
a jövõ. Eddig így szólt az ige:
-
Félre város, mikor a vármegye mulat.
Ma
már ritkán jön kedve a vármegyének mulatni. A város dolgozik s a város az,
amely mulat is hébe-hóba.
Az
idõk e nagy változását láttuk a múltkoriban. Valahova deputációt küldött Bihar
vármegye és Nagyvárad város is. Díszes, pompás két fogattal rukkolt ki a város.
A kocsik bakjain ragyogó egyenruhás hajdúk és kocsisok feszítettek. A kocsikba
- ha jól emlékszünk - Komlóssy tanácsnok, Gerõ fõkapitány, Hoványi Géza dr.,
Hegedûs Géza, Lukács Ödön foglaltak helyet s mint modern deputációhoz illik,
magukhoz vettek egy zsurnalisztát is, ki közel áll e sorok írójához.
A
deputáció már hazafelé tartott. A város táltosai csak úgy repültek. Még úgy
másfél órányi út volt hátra.
-
Jó volna uzsonnázni valamit, jegyezte meg Hegedûs Géza, a világ legjobb szívû
pénztárosa.
A
másik pillanatban már megállottak a kocsik az országút szélén. Komlóssy
tanácsos súgott valamit az egyik hajdúnak. Az elsõ kocsi ládája felnyílott. Pár
perc múlva a közeli halomra leterített úti pokróc nem cserélt volna sok
fejedelmi asztallal. Sültek, sonkák, sütemények pompáztak rajta. Kétféle bor,
konyak, három vagy négy üveg pezsgõ.
Megkezdõdött
a pazar lakoma. A lakoma közepén eszébe jut valami Komlóssynak:
-
Várjuk meg a vármegyét. Annak is jönni kell már, majd meginvitáljuk,
Messze
az országúton föltûnik egy döcögõ hintó. Elérkezik a lakomázókhoz.
Csakugyan
a vármegye. Az alispán és még két úr.
Komlóssy,
Hoványi dr., Gerõ invitálják erõsen az urakat.
-
Nem lehet, válaszolja az alispán. Sietnünk kell. Az egyik lovunk mindjárt kidõl. Alig bír már menni.
A
hintó elbaktatott s a lakomázók egyike, a zsurnaliszta, úgy gondolta ekkor,
hogy ez a pillanat történelmi volt.
Szimbóluma s bizonysága annak, hogy a vármegye baktat s kidõlõben van s a jövõ
a városé!
Nagyváradi Napló
1902. április 13.
|