Vázsonyi
Vilmos dr. a nevezetes, nagytehetségû demokrata képviselõ tegnap délután a
gyorsvonattal Nagyváradra érkezett, hogy a nagyváradi kereskedõ ifjak
felhívására fölolvasást tartson.
A
nagynevû vendéget nagy szeretettel fogadták és sokan mentek ki fogadására. Az
érkezés és fogadás ünnepélyességeit és melegségét nem tudta megzavarni egy
titkos összeesküvés sem, melyet a zsidó
Vázsonyi ellen szõttek, de amely fiaskót mondott.
Foglalkoznunk
kell evvel a fölsült összeesküvéssel. Minden jel szerint [a] katolikus körben
szerveztek egy sereget, melynek az lett volna a föladata, hogy Vázsonyit a
vonatnál „abcug Weiszfeld!” kiáltásokkal és füttyel fogadja.
Az
aula s a nagyváradi klérus jegyezze
föl a tegnapi napot. Mi valóságos önbirkózással tartottuk vissza mindig
magunkat, hogy a Nagyváradon lappangó felekezeti gyûlölség lõporos tornyába
csak egy kis szikrát is csiholjunk. Mert ismertük a jezsuita-módszert, hogy aztán mi reánk hárítanak minden
felelõsséget. Duplán kesztyûs kézzel bántunk hát a nagyváradi klerikálisokkal.
Ám az aula, a klerikális-fészek jogakadémia s a katolikus kör elvetették a kockát.
A
fölbujtott sereget neki indította. Ismételjük: jegyezzék fel a tegnapi napot a
nagyváradi klerikálisok. Õk megkezdték a felekezeti harcot s megindították az
utcát. Ám õk lássák. A nagyváradi függetlenségi-párti szabadelvûek és zsidók
pedig tudják meg, hogy a vasútnál az antiszemita heccet készítni akaró
gyermeksereget Szokoly Tamás, a Kossuth-párt klerikális frakciójának elnöke
biztatta s nagy keserûséget okozott neki, hogy nem minden úgy sikerült, ahogy a
klerikálisoknak kellett volna.
Mert
talán mondanunk sem kellett, hogy a tüntetõ sereg célja nem sikerült. Mikor a
vonat megállott, harsány éljenzés
között szállott ki Vázsonyi Vilmos. Folytonos lelkes éljenzés között ért
kocsijáig s ebben a lelkes éljenzésben teljesen elveszett a kirendelt
negyven-ötven gyermekember lármája s fütyölése.
Nagy
kocsisor kísérte Vázsonyit a Fekete Sas szállodába. Itt üdvözölte formás
beszédben, nagy deputáció élén Kovács S. János, a kereskedõ ifjak körének
elnöke Vázsonyit, aki meghatva mondott a meleg üdvözlõ szavakért köszönetet.
A
Fekete-Sas nagyterme már fél nyolc órakor csaknem tele volt. Tele voltak a
karzatok is. Nyolc órakor lépett a fölolvasó asztalhoz Vázsonyi Vilmos. A taps,
az éljenzés percekig zúgott s jó idõ múlva kezdhette meg fölolvasását, illetve
szabad elõadását Vázsonyi.
A szabad
előadás
Igazán
zseniálisan választotta meg fölolvasása tárgyát Vázsonyi Vilmos. A
Martinovics-féle összeesküvés történetérõl és annak õ vele legrokonabb
vezérérõl Hajnóczy Józsefrõl tartotta szabad elõadását. Gyönyörûen felépített,
okos, szép és nagyon értékes volt ez az elõadás. A Martinovics-féle
összeesküvés nem volt tulajdonképpen összeesküvés. Elõkelõbb szellemek titkos
társasága volt. Mint Kossuth Lajos mondta: a francia forradalom eszméinek
magyar pacsirtái voltak e társaság tagjai, kik között tudásban, jellemben s önzetlenségben legnagyobb volt Hajnóczy
József. Nemcsak nagy reformátor volt - mint Vázsonyi mondja - de olyan kiváló
közjogász és joghistórikus, ki díszes helyet követel a magyar jogtudomány
történetében. Vázolta aztán Hajnóczy életét egészen a vérpadig Vázsonyi. Aztán mûködésére, mûveire tért át, de elõbb
rendkívül megkapó módon jellemezte az aufkléristák
magyar korszakát, mikor olyan gyönyörûen s szabadon lehetett Magyarországon
gondolkozni, bár a trón elve az abszolutizmus volt.
A
fölolvasásnak, illetve szabad elõadásnak az a brilliáns mûvészete kapott meg
mindenkit. amivel Vázsonyi úgyszólván a mi korunkba hozta Hajnóczy korát s bár
nem kimondottan, de bebizonyította: mennyire rokon a demokráciának mai küzdelme
a Hajnóczyék küzdelmével. Az az igazsága pedig Vázsonyinak, hogy a
Martinovics-féle társaság kivégzett vezérei a polgárságnak s jobbágyságnak a mártírjai, valóságos szenzációs
lelkesedést keltett a hallgatóságban. És e mellett egészen beszédje befejezõ
részéig higgadt, majdnem hideg volt Vázsonyi. Mikor Hajnóczy radikális
nézetének ismertetéséhez fogott, így kezdte:
-
Szükségesnek tartom kijelenteni, hogy amiket mondani fogok, nem az én nézeteim,
hanem a Hajnóczyé. Mert - folytatta a debreceni esetre célozva - szép hazánkban
a szólásnak a szabadsága nem valami nagy, de annál nagyobb a rágalmazás szabadsága.
Kitört
a taps s percekig tartott. Egyáltalán pedig sûrûen akasztotta meg a zajos
tetszés Vázsonyi elõadását.
És
most nagyon kedves jelenetek ismétlõdtek meg. Amint Vázsonyi ismertette
Hajnóczy nézeteit az egyenlõségrõl, a vallásszabadságról, parlamentarizmusról, papi javak szekularizáció[já]ról,
közben egy-egy radikális idézet után percekig tüntetõen zúgott a taps.
Csodás
felmelegedéssel, emelkedettséggel, majdnem prófétai ihlettel fejezte be
beszédét Vázsonyi. Hajnóczyék porát szerte hordta a szél. Nyugvóhelyük sem
ismeretes. E porokból kel ki a szabadság és demokrácia virága. A rabszolgák
fölszabadítása egyre tart, tartson is. A küzdelemtõl megrettenni nem szabad. A
harc vége a nép szabadsága lesz!…
Szûnni
nem akart persze a taps és éljenzés. A hatalmas másfél óráig tartó, de végig
lebilincselõ elõadást Kovács S. János köszönte meg.
A társas vacsora
A
felolvasás után társasvacsorára gyûlt össze a polgárság a Fekete Sas alsótermében
dr. Vázsonyi Vilmos tiszteletére. A lelkes hangulatú banketten Nagyvárad
polgárságának színe-java jelent meg. Az elsõ pohárköszöntõt dr. Kovács S.
János, a kereskedõ ifjak körének elnöke mondotta, a kör nevében üdvözölve dr.
Vázsonyit, megköszönve neki szép és magvas felolvasását. Utána dr. Fodor Gyula
magvas és tartalmas beszédben a demokrácia szép jövõjének képét festette meg,
melyet örömmel kell szerinte üdvözölni pártkülönbség nélkül minden liberálisan
gondolkozó embernek. A demokrata párt képviselõjét, dr. Vázsonyit éltette.
Feszült
figyelem között emelkedett szólásra ezután dr. Vázsonyi Vilmos. Nem vezére õ
úgymond a demokrata pártnak csak elõõrse, mely várja a sereg és a vezér
eljövetelét. Olyan ma még a demokrata párt hódítása, mint mikor az osztrák
ármádia meghódította a ma még hideg, kietlen Ferenc József-földet, abban a
reményben, hogy lesz ott még élet lesz még ott meleg. Az ellene emelt
rágalmakról emlékszik meg ezután és felháborodással utasítja vissza azt a
rákent gyalázatot, hogy az õ érzése, az õ gondolkozása nem hazafias. Õ nem
azokat tartja hazafiaknak, akik nemzetiszínûre akarják festeni az eget, hanem
azokat, akik a magyar nép javáért, igazaiért és jogaiért küzdenek. Ebben a
táborban gyakorolja a hazafiságot a maga lelke meggyõzõdése szerint és nem
törõdik, nem ijed vissza a kalóz, az álhazafiak fenyegetéseitõl. Azért idézte
ma fel a régi világból Hajnóczy emlékét, hogy bizonyságot tegyen arról,
miszerint szabadelvûen és demokratikusan gondolkoztak azok az õsök, akiknek
korcs utódai ma a reakció, a sötétség, a maradiság elveit hirdetik. A
legszomorúbb a jelenben az, hogy csak õszbeborult aggastyánoktól hallhatunk ma
beszélni a szabadságról, a haladás, eszméirõl, míg a reakcionárius eszmékkel
megmételyezett ifjúság a demokrácia ellen kurjongató tacskók nem fogékonyak
többé arra, hogy küzdeni, hogy lelkesedni tudjanak a magyarság érdekeiért, a
nép millióinak szabadságáért és jogáért.
Reflektálva
ezután dr. Fodor szavaira, bizonyítja azt, hogy a demokrácia és liberalizmus
nem különböznek egymástól, mert a demokrácia a liberalizmus organizmusa, a
demokrácia megtisztítja a liberalizmust a liberális párt frázisaitól és
hazugságaitól. A liberalizmus élni fog mindenkoron, míg csak szabadon
gondolkozó emberek lesznek, de a liberális pártok megbuktak Európában
mindenütt, megbukik Magyarországon is, hogy helyet adjon a demokráciának. Nem
törõdik õ a névvel, nem bánja, hogy ki milyen párthoz tartozik, csak demokrata
érzésû, gondolkozású legyen, de megveti, gyûlöli azt az embert, aki vele hasonlóképpen
gondolkozik, de ellene küzd, mert így kívánja azt az érdek vagy a pártfegyelem.
Az ilyen ember ne fogjon vele kezet. (Percekig tartó lelkes éljenzés és taps.)
Dr.
Várady Zsigmond magvas és szellemes beszédben reflektált a dr. Vázsonyi által
elmondottakra, buzdítván õt arra -, hogy továbbra is haladjon a demokrata
eszméket megvalósító egyenes úton. Fehér Dezsõ Vázsonyi budapesti elvtársait,
kik Nagyváradra is lejöttek, éltette. Rácz Dezsõ a nagyváradi sajtó munkásait,
Gábel Jakab pedig dr. Vázsonyit éltette.
Nagyváradi Napló
1902. április 13.
|