33. KRAUSZ RICHÁRD ESETE

A Krausz Richárd esetérõl írnak a lapok. Krausz Richárd a tüzérezred egyéves önkéntese provokáltatta Pampichler fõhadnagyot, de a fõhadnagy visszautasította a kihívást azzal a kijelentéssel, hogy õ nem köteles fegyveres elégtételt adni egy tényért, melyet mint felebbvaló cselekedett. Krausz ennek folytán nagybátyja, dr. Schwarz Lajos tartománygyûlési képviselõ útján az esetet feljelentette a zágrábi hadtestparancsnokságnál és a hadügyminiszternél. Az eset abból keletkezett, hogy Pampichler a lovaglóiskolában lovagostorral [!] megverte Krausz Richárdot.

A katonaság kínai falain keresztül gyakran jönnek hozzánk hírek, mik a vérünket föllázítják, de ez a hír közelebbrõl is érint bennünket. Nemcsak azért, mert Krausz Richárd közeli rokona dr. Dési Gézának, a Nagyváradi Napló felelõs szerkesztõjének, de mert Krausz Richárdot sokan ismerik Nagyváradon s akik ismerik ennek a fiatal embernek karakterét, érett és szimpatikus egyéniségét, kétszeres dokumentumot nyerhetnek a katonaságban uralkodó rendszerrõl, arról a tûrhetetlen állapotról, hogy egy középkori állam uralkodó állam az államban s a huszadik században ilyen rettenetes brutalitásokat kell elszenvednie a vegetáló nyers erõtõl a produkáló intelligenciának.

Krausz Richárd mûvelt, intelligens ifjú. Atyja tagja volt annak a tartománygyûlésnek, amely annyi kis költséget szavazott meg a magyar országgyûlés révén a mi kedves, drága had­seregünknek. Családja egyike a legtiszteltebbeknek, legérdemesebbeknek Horvátországban. Õ fiatal erõvel, talentummal és ambícióval vágott neki az életnek. Közben megakasztja pályájában a hadsereg. Õ a tüzérséget választja, hol általános fölfogás szerint legintelligensebb és leghumánusabb a fölfogás. S ím ilyen rettenetes, megbélyegzõ, a fiatal, büszke lélekre esetleg végzetes sors jut számára a katonaságnál!…

Alig múlik el nap, hogy hasonló barbárságok hírét ne kapjuk, Temesvárott szintén egy tüzértiszt már nem elégedett meg avval, hogy egy fegyvertelen ártatlan polgárt csaknem halálra szabdalt, de kardját már bepiszkította ártatlan, gyönge nõ vérével is. Nagyváradon újabban egymás után történnek esetek, hogy polgár emberekbe valósággal belekötnek a tisztek.

Hát meddig kell a megalázásokat tûrnie a polgárságnak? Csakugyan nincs más védekezés, mint egy-egy készen tartott revolver a zsebben?

A katonaság középkori szelleme egyre-másra többre vetemedik s ezt a vészkiáltást kötelességünk megtenni a Krausz Richárd eseténél.

Nagyon kell bûnhõdnie és lakolnia annak a bizonyos Pampichlernek, hogy az affér engesz­telõdéssel végzõdjék. Az egyre szaporodó katonai brutalitások pedig csak sürgetik az idõ eljövetelét, mikor meg fogjuk alaposan magyarázni katonáéknak, hogy mi vagyunk az urak: izzadó, dolgozó, kenyeret szerzõ, intelligens polgárok.

Nagyváradi Napló 1902. április 18.

A. E.