|
Bródy
Sándor csakugyan agrár író, mint õ egyszer magáról tréfásan mondotta. Földimádó
szomjúság szállotta meg lám korai és hûvös májusban. Ott valahol Püspökladány
táján, fekete földû tanyán tanyázik néhány nap óta a nagy író s legfõbb
ambíciója, hogy agyonhajtson négy tüzes lovat, míg a tanyának és lovaknak a
gazdája Karlsbad vizével kúrálja magát. Tetszett neki pár napig ez az
õsemberség, melybõl csak estenként ragadja ki magát, mikor meg-megír egy kis
részt a „Magyar Hírlap”-ban folyó regényébõl, aminél merészebb és színesebb
írást mostanában még Bródy Sándor sem írt.
Vasárnap
hajnalban már nagyon követelõzött benne a kultúrlény. A tövisirtó napszámosokat
már únta egy kissé. A tanya pedig, mely telekkönyvileg irigylendõen tágas,
szûknek tetszett neki. Egy ideája támadt. A négy táltossal be kellene vágtatni
a Hortobágyba. De a nagy útra társak kellenének. Megírt egy táviratot:
Biró
Lajos és Ady Endre
Nagyvárad.
Fiucskák
jöjjenek Püspökladányba azonnal. Pompás ideával várja magukat
Bródy Sándor,
bátyjuk.
A
táviratot már elküldte, mikor az egek hirtelen leszerelték az egész hortobágyi
kirándulást. Az esõ zuhogni kezdett. Bródy mester befogatott s zuhogó esõben
hajtatott ki a püspökladányi állomáshoz. A táviratot elfogatta. Sõt egy vonatot
is csípett. Négy óra elõtt kicsivel már Nagyváradon volt. Persze nagy örömet
szerzett az õ fiacskáinak, mint ahogy kedves nagylelkûséggel s igazi
bródysándori szeretetreméltósággal Ady Endrét és Biró Lajost, kik valósággal
imádják Bródyt, becézni szokta. Nagyváradon persze felejtett tanyát, tövisirtó
parasztot, májusi földszagot, Hortobágyot, mindent. Estig megkapta a rég
nélkülözött kaláberkompániát, este - amire nem számított - Fedák Sárinak
tapsolhatott a színházban, vacsoránál Lotti ezredeseibõl játszott a cigány s
éjjel pedig diskurálhatott ideáiról, terveirõl, alakjairól. A tanya után mindez
jól esett egy kicsit. Tegnap azonban már sietett vissza a tanyára Bródy mester.
-
Még vagy tíz napig föld-ember akarok
lenni - mondotta…
Nagyváradi Napló
1902. május 6.
|