|
Pompás,
érdekes két emberlény. Vasárnap véletlenül találkoztak együtt Nagyváradon Fedák
Zsazsa és Bródy Sándor. Zsazsát második ízben látta csak még a színpadon Bródy,
de valakinek, erõs, merész lánynak
tartja, aki hódításra termett. Barátkozni azonban nem barátkoznak együtt. Két
nagy szilajlélek öntudatlan tartózkodása, egymás elkerülése ez. Vasárnap
azonban nem térhettek ki. A vacsoránál nagy társaságban együtt ültek. Gyönyörûséges
látnivaló volt, mint akadt egymásba, mint tülekedett egymással ennek a két
merész embernek a lelke. Zsazsa a fiatalság merész taktikátlanságával hozta
zavarba Bródyt, Bródy az õ diabólikus egyéniségével, mellyel keresztüllát az
embereken. Egymást bírálták kegyetlenül s végre is Bródy Sándor egyszerûen így
szólt:
-
Különben igaza van, ha az én erõmet nem veszi semmibe. Mi vagyok én? Egy
szegény kis zsidó író…
De
erre már Zsazsa is kész volt:
-
Nem. Maga nagy. Maga a nagy Bródy Sándor. De a nagy Bródy Sándor el sem
tiporhat egy szegény kis lányt, aki csak él és küzd és nagyon sokat dolgozik.
Gyönyörû
volt a két erõs ember küzdelme, kik meg akarták valósággal alázni egymást, hogy
aztán mindezek után külön-külön konstatálják: milyen erõs és büszke ellenfelük
akadt…
Nagyváradi Napló
1902. május 6.
|