A
magyar parlamentarizmusnak tetszik magát lejáratnia s bizony megjósoljuk, hogy
ez sikerülni is fog.
Nem
fogunk jogászkodni s nem akarunk a jogtudós magyarázóihoz beszélni ezúttal. A
margittai mandátum esete elmondat velünk újra egyet-mást s az sem bánt
bennünket, ha a mondanivalóink naivságok lesznek némely szigorú jogász urak
szemében, kik azért tisztelik a paragrafusokat, mert paragrafusok.
Mi
hát laikusan elmélkedünk most.
Örley
Kálmánnak le kellett mondani a mandátumáról, mert alapos volt a gyanú, hogy ezt
a mandátumot máskülönben erõszakosan s veszedelemhozóan veszik el tõle.
Hogyan
került ide a dolog? Olyan ember Örley Kálmán, kinek nincs helye a magyar
képviselõházban? Meghamisította talán a népakaratot? Kijátszotta a választóit?
Nem teljesítette népképviselõi kötelességét? Vagy talán többet költött el a
mandátumára, mint a képviselõház kilencven percentjébõl bárki?…
Nem,
nem és nem. Akik ismerik Örley Kálmánt, becsülik és szeretik. A margittai
kerületben olyan nagy a popularitása, hogy ritkaság hasonló. Szívességet
örömmel tett bárkinek. Parlamenti viselkedése is nobilis, szimpatikus és
politikus volt mindig. A parlament nívója ma olyan alacsony, a képviselõházban
annyi üres, polyva ember ül, hogy valósággal kiragyognak az Örley-féle
komolyabb egyéniségek. Mért kellett hát Örleynek a pálcatörésig jutnia?
Csak
és csupán azért, mert a parlamentarizmusnak tetszik nálunk magát lejárnia.
Csupán ezért. Az új tiszta rendszer
csinált a népképviselõkbõl bábokat, akiket ki lehet ütni paraszttal, lóval,
kúriai bíráskodással s mindezt a véletlen révén.
Nyíltan
beszélik, tárgyalják, hogy Örleynek csak pechje volt. A Paiss-tanács akasztó
tanács - mondják. Került volna csak a másik tanács elé a margittai választás
ügye, nem történt volna semmi baj - állítják továbbat… Mit jelent ez? Azt, hogy
immár nemcsak a kúriai bíráskodás törvényét tartja frivolságnak a közfelfogás,
de e törvénnyel többet ártanak a kúria szentségreméltó tekintélyének, mint
árthat ötven Szelle-Kormos eset.
De
itt nincs még mindennek vége. Nézzük meg az érem másik oldalát is. Szatmári
Mórnak minden esetre joga volt a törvényben bizakodva Örley mandátumának megsemmisítését
kérni. Mondják, hogy ez a megsemmisítés be is következett volna. De Örley
lemond.
A
gyõzelem - azt állítják - a Szatmárié s a kúria Szatmárit, illetve a mandátum
ellen peticionálókat kötelezi minden költségek megtérítésére.
Hát
csináltak ostobább törvényt még valahol és valaha? Örley Kálmánnak nincs más
bûne, mint hogy szegény ember s egy kis pénzt kunyorál. Ezért le kell mondania
a mandátumáról. Szatmári „gyõz” s „elmarasztaltatik”. Tessék csak meggondolni
jól ezt a dolgot! A „tiszta rendszer” erkölcse ragyog ki ebbõl a törvénybõl s
minden alkalmazásából. A margittai
kerülettel szoros szomszédos a Szilágy megyei tasnádi kerület. Örley volt a margittai szabadelvû jelölt. Szemere
Miklós volt a tasnádi. Szemere Miklós kortesei bizalmas társaságban bevallják,
hogy a tasnádi választáshoz hasonlítható nem zajlott le még e dicsõ hazában.
Legalábbis százhúszezer forintot
szórt szét a tasnádi kerületben Szemere, akinek ott a kerületben azelõtt hírét
sem hallották. Örley otthon van Margittán, tisztelik és szeretik. Dehogy is
osztogathat õ pénzt. Nem is kérnek tõle s nem is tudna valami nagyon pénzt
osztogatni. Hirtelen ellenjelöltje kél s õneki muszáj lesz annyi pénzt szerezni
legalább, amennyit a „tiszta” rendszer törvényben biztosít, sõt kötelez. És mert
kiderül, hogy neki mástól kell ezt a pénzt kérnie s nincs készen a zsebében,
mint a Potoczki partnerénél - ergo - Örleynek el kell vesznie. Szemere ellen is
peticionáltak, de a kúria úgy utasította vissza a petíciót, mint a pinty!… Ez a
„tiszta rendszer” dicsõ törvénye.
Örley
Kálmán - majdnem biztosra vesszük - margittai képviselõ lesz újra. Az õ esete
kiheverhetõ eset. De a margittai mandátum esetével újabb sebet kapott a
parlamentnek a presztizse, az új rendszernek a hitele s a kúriának a
tekintélye. Mi csak a kúriáért sajnálkozunk. Az új rendszer bûnben fogantatott
s eléri sorsát. A parlamentarizmus is csak járja le magát a mai formájában.
Gyorsabban valósul meg legalább az igazi
népképviselet…
Nagyváradi Napló
1902. május 22.
A. E.
|