|
- A Szigligeti
Szinház premierje -
A
mi viszonyainkra nagyon karakterisztikus, hogy a „Vesztaszüzek” nagy sikerét a
darab erkölcstelen híre csinálta meg. Hiába, nálunk mindent Apelles csizmadiái
döntenek el. Még egy operettecske sorsát is.
A
„Vesztaszüzek”? Nagyon értékes és becses produktuma a színpadi könnyebb
zsánernak. Lehetséges, sõt valószínû, hogy eredetije textusban is több és jobb.
Mi mindezt csak teljesen elrontani nem sikerült muzsikájából éreztük és vettük
ki. Ez a muzsika nem a régi és már redvesedett francia operettzene.
Fölfrissült, új, eredeti és ötletes. Modern egészen s amennyiben ilyen stílû
zenének lehetséges és illõ: wagneri. És nem lármás, nem durva füleknek szánt -
nem az instrumentálás hatásaira épített muzsika ez, hanem finom, mindig
beszédes, ötletes és kecses. A Vesztaszüzek
muzsikája nem is rohan mindjárt az utcára, mint a Jones-féle angol melódia, de
igenis populáris lesz és sokszor visszacsalogató lesz azok számára, kiknek
kedélye finomabb visszarezgésekre kimívelt. Külön nem emelünk ki egy számot sem
e muzsikából. Valamennyinek volt joga a megszületésre s ha sajnálunk valamit,
az csak az, hogy a katonazene, az eléggé nem dresszírozott kórus és néhány
szereplõ színész lehetetlensége miatt e muzsika sok finomsága és szépsége benne
veszett a partitúrában.
A
librettóról kellene még szólnunk. De mit? Oh, jaj, ha budapesti ízlésre dolgozó
átültetõ fuser mesteremberek kezébe kerül valami! Azt aztán megdolgozzák,
kiforgatják s akklimatizálják istenesen. Az Otthonnak, a New Yorknak, az
aszfaltnak, a zsúroknak, szóval egész Budapestnek minden szellemeskedése,
tehát ocsmánysága, hülyesége s arcpirító egyértelmûsége helyet kap az ilyen
átültetésben. Szegény Depres és Bernède urak de megrõkönyödnének ettõl az
átültetéstõl, mert okvetlenül különbnek s ízlésesebbnek kell lennie az eredeti
szövegnek.
Ami
az erkölcsöket illeti azért, hát azokat nem kell félteni e darabtól. Csak
azokat az erkölcsöket mételyezheti meg a színpad, amelyek - nincsenek…
És
most az elõadásról szóljunk röviden. Legnagyobb hibája az volt, hogy szolgaian
másolta a budapestit. Elveszett a darab felséges paródia-arzenálja majdnem
egészen, éppen úgy, mint Budapesten. Pedig nagyon sok helyen többet kínál a
darab bármelyik Offenbach-darabnál a paródia céljaira.
Azért
nem volt ám az elõadás minden érték nélküli s az új fényes díszletek, ruhák s
egyéb házi hatások sokat feledtettek el a librettó magyar eredendõ bûneibõl. A
közönség rendkívül jól és sokat mulatott s tapsolni is igen sokat tapsolt. A
szereplõk közül ügyes volt, bár nem keltett elég illúziót Ámon Margit. Kedves
hangjával, egyéni szeretetreméltóságával és a kezdõ ügyetlenségével elragadó
volt Eleméry Klárika.
A
darab parodisztikus forrás[á]ból legtöbbet Tóth Elek és Pogány Janka
merítettek. Benkõ Jolán, Szatmáry, Pintér, Erdélyi és Bérczi érdemelnek még
elismerést és jusst a sikerbõl, mely tagadhatatlan.
A
darabot ma megismétlik.
Nagyváradi Napló
1902. június 11.
(ae.)
|