|
Mondjanak
hazaárulónak, - engem megszégyenített Pavlovics Ljubomir országgyûlési
képviselõ és hazaáruló úr. Úgy sejtem, hogy ezt a szégyent sokan érezik e
hazában.
Pavlovics
Ljubomir úr ugyanis megegyezett az összes nemzetiségi képviselõkkel akkor,
mikor a magyar parlamentbe bekerült, hogy õk nem fognak lovagiaskodni s nem
engedik magukat lovagiasan tönkretétetni…
…Én
aztán nem tudok egyebet. Elárulta-e a hazát vagy sem a derék Pavlovics, - nem
tudom. Mivel a hazaárulás nem könnyû üzlet, kételkedem is a vádban. De akár
árult, akár nem árult hazát Pavlovics Ljubomir úr, már akkor elbánt õ velünk,
mikor azt a fönti kis megállapodást megcsinálta. Hogy meg tudott szégyeníteni
bennünket ez a Pavlovics! A mi junkereskedõ, „coki”-zó, gavalléroskodó
parlamentünk micsoda bélyeget kapott ettõl a Pavlovicstól! Micsoda kegyetlen
lenézés van ebben a megállapodásban!…
Valaki
már fölhozta elõttem: én is az ír képviselõk példájára akartam hivatkozni.
Micsoda merész módon tüntettek ezek az angol parlamentben a maguk búr
barátságával s nem jutott eszébe senkinek sem szimpliciter kirúgni õket, sem
raffinált lovagias formákkal megölni. Mert az angol parlamentben, melyre nálunk
talán még Gabányi és Lengyel képviselõ urak is szeretnek hivatkozni, tudják ám,
micsoda szent dolog a parlamentarizmus s a népképviselõ mandátuma.
A
Pavlovics Ljubomir mást látott nálunk. Látta, hogy a parlamentnél ebben az
országban nagyobb hatalom a kaszinó. Látta, hogy az osztályuralomnak
szövetkezete a parlament, mely összeröffen s roppant összetart, ha ezt az
osztályuralmat valami fenyegeti.
Látta
a mûsovinizmust, mely megrettenti a legerõsebbeket s látta, hogy a magyar fokos
most is a fejét fenyegeti mindenkinek, aki a fejével gondolkozni mer.
És
amióta Pavlovics úr képviselõ, minden neki adott igazat. A düh fojtogat most is
bennünket, ha arra a gyalázatosságra gondolunk, amit Vázsonyi Vilmossal
elkövettek. Hát mikor az õsz Madarászt, ezt az örök ifjúságú forradalmárt
agyonlármázták a fiatal hülyék!… Vagy emlékezzünk csak a diósadi mandátum
heccére, mikor a függetlenségi honkanászok hallatlan terrorizmussal
kierõszakolták egy puszipajtásuk mandátumának megerõsítését. De itt van a
Forgách-eset, mikor a kaszinó egyenesen jusst formál annak az eldöntésére, hogy
lehet-e valaki népképviselõ vagy sem. Vagy tessék megfigyelni azt a hajszát,
amit a reakcionáriusok Vészi József ellen indítottak, aki úgy látszik Vázsonyi
után a soros!
Hát
nem igaza van Pavlovics Ljubormirnak? Hát nem meg szégyenített-e bennünket ez a
Pavlovics?
A
hazaárulás vádjáról - ismételjük - nem szólunk. Mi azt látjuk csak, hogy
Pavlovics igazi népképviselõ. Az õ
népe küldte s õ az õ népén kívül nem ismer más fölöttes hatalmat. Nem engedi
magát ostoba kaszinói formák, reakciós instrumentumok s mûsovinizmus által
terrorizáltatni. Bárcsak a népképviselõség ilyen magas értékelésére a mi saját
kedves honatyáink emelkednének végre. De õk maradnak, akik voltak s egy húron
pendülnek mind, ha radikálisabb hangok hangzanak.
Milyen
gyötrelmesen csalódnak pedig e jó urak. Hát azt hiszik, hogy fokossal,
kanászkodással, betyárkodással lehet nemzeti államot csinálni? Nem is beszélve
kultúrállamról. Azt hiszik, hogy a nép tovább is baromi módon szállítja a
gavallérokat - a kaszinónak?!…
Ha
Pavlovics Ljubomir hazát árult, tessék szabad folyást engedni a törvénynek!
Mert jogállam volnánk tán, vagy mi a szösz? De ne tessék Pavlovics úr
alkalmából még jobban körülbástyázni a parlamentet, hogy oda aztán most már
igazán ne férkõzhessék semmiféle radikalizmus. A szocialistákat akarják tán
elõre elintézni a Pavlovicsok bõrével? Vagy okuk van egy kis patrióta mûharagot
mutatni?
Lehet,
hogy hitvány hazaáruló ez a Pavlovics, de inkább népképviselõ, mint a parlament
tagjainak kilenctizedrésze. Ezt arcomon szégyenpírral vallom be, de be kell
vallanom. Velem még nagyon sokan vallják, akik undorodnak a mai magyar
közélettõl s reménykedve várják a radikalizmus elõtörését.
Nagyváradi Napló
1902. június 20.
A. E.
|