Ennek
a mi tengernyi bajjal küzdõ kicsiny országunknak nem a legkisebb fátuma, hogy a
hazug szájakra s mindig a szájakra ad legtöbbet. Egy ügyesen csaholó száj már
szédítni tud nálunk. Vannak here osztályaink, pártjaink, nagyságaink, kiknek
minden jogcímük a szájuk s kik a szájukkal nem csak élni, de ölni is tudnak.
Romantikára
hajló nép vagyunk. Frázis-imádásunknak is ez az oka. S ez az oka annak is, hogy
keleti módon szeretjük a tömjént. Faji büszkeségünk, patrióta képzelgéseink
üstökénél lehet bennünket legjobban megfogni. Ez a bûnünk burjánoztatta föl a csaholó
hazafiságot. Ezért utazik reánk minden csalás ámítás, hazugság és cselvetés a
hazafiság nevében. Ez a húr mindig meghat és mindig megfog bennünket. A
lényeget és valóságot nem keressük, mihelyst hazafisággal csaholják hazug módon
tele a fülünket.
A
magyar sajtóról nagy a véleményünk. Ez a sajtó gigászi munkát végzett és végez
a magyarságnak kultúrára terelésében, modernizálásában s ezt a munkát szinte
példátlan önzetlenséggel teljesíti. Bizony van annyi érdeme legalábbis ennek a
sajtónak, mint az összes valamikori törökverõ harcoknak, a magyarság
szolgálatában. Nincs hibátlan emberi institúció. A magyar sajtó sem az. De
hibái közt az a legnagyobb, hogy könnyen felül a hazug, a csaholó hazafiságnak.
Itt
van a Mangra-ügy példának okáért. Micsoda igazságtalan módon vezette ez ügyben
félre a közvéleménynek jórészét a csaholó hazafiság. Máskor is választottak
román püspököt. Talán nemegyszer igazán szükség lett volna a magyar közvélemény
megnyugtatására. Bezzeg akkor csönd volt. Most azonban valósággal dühöng a
csaholó hazafiasság. Miért? Mert Metianu érsek úrnak kedves rokona, Hamsea
elbukott a pöspökválasztáson s olyan embert választottak püspökké, ki erõs
individuum. Ellensége a hierarchia zsarnokságának, szókimondó, mindig a nép
embere. Megindul rögtön a csaholó kampány. Persze, hogy a hazafiságot rántják
elõ csalétekül. Kicsodák? Metianu és társai… Ugye ezek az urak nálunk a
legtisztább magyar hazafiak? Ugye, hogy ezek valósággal mártírjai a
magyarságnak? Ugye ezek nálunk a hazafiság lángoszlopai? Ugye ezeknek minden
szívdobbanásuk, minden gondolatuk a magyarságot szolgálja? Vagy nem? Hát akkor
miért vezetteti félre magát ez urak által a magyar közvélemény? Miért ült fel a
magyar sajtó? A csaholó hazafiságot mért támogatja a magyar sajtó egy része? Azért
kell megriasztani az egész magyar társadalmat, fölizgatni a békésen viselkedõ
román népet, agyonhajszolni, megbélyegezni egy erõs talentumú, õszinte,
becsületes szándékú embert, hogy Metianu úr rokona püspöki székbe ülhessen?
Igaztalanabb
hajszát régen nem látott a világ a Mangra Vazul ellen folytatott hajszánál.
Oktalanul gyalázzák s lehetetlenné akarják tenni Mangrát a románságnak éppen
azok az emberei, akiktõl legkevesebb õszinteséget és jót várhatunk s a magyar
közvélemény pedig társul szegõdik a hajszához, a csaholó, hazug hazafiság
machinációihoz.
Mangra
Vazul nagy talentumú, tiszta szándékú ember. Heves temperamentuma lehet talán,
hogy elragadhatta valamikor, de hosszú évek óta a béke legõszintébb embere. Bár
Metianuék a múmiák házában, a feudális fõrendiházban, egy korlátolt mágnás
által erkölcsileg is meg akarták bélyegezni, emberi és papi méltóságához és
tisztességéhez nem érhet szenny. Hiszen vikáriussá sem lehetett volna másként
kinevezni.
Merész
és oktalan dolog volna a román egyház autonómiáját is megsérteni. A
püspökválasztó zsinat Mangra mellett döntött s e döntés csak Metianu rokoni
keblének lehet sérelme.
Azt
sem kell elfeledni, hogy Mangrát a román nép jó nagy többsége vallja vezérének.
Ezt a választás bebizonyította. Mangra elejtésével ezt a népet ütjük arcul.
Nevetséges
dolog, hogy Mangra fölött azok ítéljenek, akik nem ismerik. Itt van Bihar
vármegye és Nagyvárad magyar társadalma, amelyben Mangra él: ez a társadalom
tanúja és vallója lehet s lesz annak, hogy Mangra kifogástalan ember és hazafi.
De
ha Mangra Vazul hazaárulóskodott volna tán valaha - tudjuk, hogy ez szamár vád
-, akkor sem volna racionális és üdvös dolog most már ellene a hajsza. Egyháza
oltára elõtt s a magyar társadalom elõtt is újra és újra becsületes és szent
hitet tett magyar hazafisága mellett Mangra Vazul. Hiszen, ha csakugyan
hazaáruló múltja volna, akkor is örülnünk kell, hogy ilyen erõs zálogokkal
kötötte a magyar földhöz és magyar hazafisághoz magát. Hogyne kellene hát így
örülnünk, mikor a vád csúnya hazugság s mikor Mangrában õszinte, becsületes,
hazafias, talentumos s népére támaszkodó s hatni tudó román fõpapot kapunk.
Vigyázzon
a magyar kormány s föl ne üljön a csaholó hazafiságnak. Mangra Vazul ugyan erõs
jellem, de gondolja meg, hogy a csaholó hazafiság, intrika diadala a legerõsebb
karaktereket is keserûségbe hajthatja. A fõpapi széken hitvallása, fogadalma s
a magyar közvélemény erõs indulata figyelme mindig a mienknek s a mi
táborunkban tarthat valakit. Az üldözött vad azonban nem ölelgeti ám ellenségeinek
gyilkos fegyverét. Tragikus botlás volna, ha a magyar kormány ezúttal is
felülne a csaholó hazafiságnak. Ez a csaholó hazafiság eddig még csak az
ellenségeit növelte mindig a mi jobb sorsra érdemes, kicsiny országunknak…
Nagyváradi Napló
1902. július 5.
|