|
Egy
laptársunk már kipattantotta a titkot, hogy Rienzi Mariska, a szép sanzonett
királynõ verseket ír s akar kiadni. Mária asszony, ahogy õt bizalmasai becézik,
csakugyan poéta. Itt közlünk versei gyûjteményébõl két nagyon kedves apróságot.
Az elsõnek a címe A nõ, a másiknak Miért?
I.
Ne higyj a nő
mosolygó szép nevének, [!]
Szerelmeért, ne törd, ne zuzd magad;
Addig szeret, mig szived össze tépi, -
S aztán? - aztán szemed közzé kacag.
II.
Hogy minek is fakad,
mért nyilik a virág?
Azért, hogy letépjék,
Mért dalol a madár? Hogy kalitba zárják,
Édes énekéért.
Miért sír a felhő? Hogy sárrá tapossák
Harmattiszta cseppjét.
Mért dalol ez a szegény szív olyan bús dalokat?
Azért, hogy kacagják.
Azért, hogy nevessék.
És
ilyen szomorúak, könnyezõk mind a Mária asszony versei. Õ, aki a „sikk, fess,
snájdig, elegánt” s egyéb szilaj dalokkal gyújtja lángra a publikumot, ha
egyedül van, sírni szokott. Annyi bizonyos, hogy érdekes lesz a Rienzi Mariska
verskötete, ha csakugyan megjelen, de orfeumban aligha adhatják elõ egyik
versét is. Mindenesetre pedig azok a reakcionárius fejek, melyek megütõdnek
némely nõpoétánk hangjainak szilajságán, töprenghetnek egy kicsit a problémán,
hogy az úgynevezett tiszta dalok az orfeum atmoszférájában születhetnek már
csak minap.
Nagyváradi Napló
1902. július 17.
|