|
Azok
a nagyváradi és Bihar vármegyei úri emberek, akiket hosszabb vagy rövidebb
idõre beinternáltak a szegedi államfogházba, mind sok hálával gondolnak Pálfi
Antalra, a közülünk elszármazott derék emberre, ki áldozatkészségével ma is és
minden nagyváradi és Bihar vármegyei kulturális mozgalomnál [ott volt] s aki
becsült polgár s városatya Szegeden is. Valóságos kultuszt csinál abból, hogy
megkönnyítse a Bihar vármegyei és nagyváradi államfoglyok rabságát. Õ közvetít
minden érintkezést a külvilággal. Õ hoz naponként sok tucat lapot a rab
földieknek. Õ hoz be bort, melynek üvegén gyógyszer felírás van. Szóval csak
ott a rabságban megbecsülhetõ sok nagy szolgálatot tesz õ rab patrióta
társainak. De az államfogoly urak telhetetlenek. Egy nagyváradi rab egyszer
mindenképpen kint akart sétálni az utcán. Pálfit kérte meg természetesen. Ez
azonban nehezen ment. Pálfi ennek is kitalálta a módját. Bepörölte az
államfoglyot egy forint tartozás miatt. A bagatell-bíró pedig megidézte az
adóst, aki így mégis börtönõr kíséretében ugyan, de kint sétálhatott. A bíróság
elõtt aztán különös dolog történt. Az államfogoly nem akarta elismerni az egy
forint adósságot.
-
Még nekem tartozik Pálfi úr tíz forinttal - mondta.
A
derék Pálfi csak egy percre döbbent meg. Aztán a zsebébe nyúlt.
-
Tévedésbõl pöröltem - jelentette ki. Tessék itt a tíz forint.
És
kifizette. Azóta azonban ezt az egy szívességet nem hajlandó megtenni a rab
honfitársaknak.
Nagyváradi Napló
1902. július 26.
|