87. NEMZETI FÕVÁROS

- Herosztráteszi munka? -

A Szeged és Vidéke címû mindig érdekes és hadakozni szeretõ laptársunk herosztráteszi munkának nevezi minapi kis cikkünket, mely a kultúra ígéreteirõl, a magyar városokról szólott.

Egyebek között így ír rólunk a szegedi lap:

Mégis visszataszító jelenség, amikor azt kell látnunk, hogy az irígykedés valóságos herosztrá­teszi munkára ragad egyes újságokat, amelyek, midõn a magyar lélek erejérõl, a magyar kul­túra jövõjérõl van szó, Szegedet, Debrecent, Kecskemétet, Kolozsvárt, Hódmezõ­vásárhelyt, az egész Alföldet, magát a magyarság zömét, szívét, lelkét nem is említik, figyelembe se veszik, hanem azok biztosítását kicsinyke és elegy színû városoktól remélik! Sokban igaz, áll az az észrevétel hogy a vegyes lakosságú nemzetiségi vidékeken fekvõ városok nagyobbat haladtak az új korban, mint a tiszta magyar városok. De miért? Miért a nemzet, az állam segítõ ereje azokat ajnározta, míg a magyar városok valóságos fosztogatásnak voltak kitéve. Azért nézze meg a N. N. Szegedet, Debrecent, Kecskemétet, hogy minõ óriásit haladtak a maguk erejökbõl pár évtized alatt! Igaz, csillogás, felszín nincs e nagy magyar városokban, de van minden kultúrintézménynek annál biztosabb alapja.

Hogy a Szeged és Vidékét egy kicsit jobb véleményre hangoljuk magunk iránt, íme, ezennel tiltakozunk az olyan elírás ellen, mely Debrecent és Kecskemétet Szeged mellé teszi. Mi ezt nem tennõk meg Szegeddel. Szegedet ám mi egészen másnak látjuk. Jelentõségébõl letagadni mit sem engedünk s bennünket, ha Szegeddel igazságtalanság történik, - ez az igazságtalanság éppen úgy bánt, mint a Szeged és Vidékét. A gondolkozásunk nem egészen vicinális s annyi luxust megengedünk magunknak, hogy egy kissé emelkedetten vizsgáljuk olykor a dolgokat.

A múltkoriban is beszélgettünk Szegedrõl. Akkor gyõzött meg bennünket egy igen elõkelõ agyvelejû, jeles ember, hogy Szeged szûrszaga nem eltávolíthatatlan, csak okos legyen a parfümözés. Debrecenrõl, Kecskemétrõl senki sem tudná ezt velünk elhitetni. Szegedrõl ma már hisszük s nem okvetlenül tagadjuk azt a lehetõséget sem, hogy Szegedbõl lehet valamikor nemzeti fõváros. A herosztráteszi munka vádja igaztalan tehát. Mi becsületesen nézzük Szegedet. Lakossága nagyobb zömét a városi élettõl idegenkedõnek, lépéseit nagyon kényel­meseknek, intézményeit öreg szabásúaknak, céljait frázisok után indulóknak, magyarságát kissé ázsiainak, sujtásosnak s naivnak látjuk. Mindez azonban nem ró Szegedre fátumot, csak a mi hitünket gyöngíti meg.

Nem tettük mi Szeged elébe azokat a városokat, amelyekben mi ma több és lüktetõbb életet, erõsebb kulturális vágyódást s merészebb lépéseket látunk. Csak számadást csináltunk s azt láttuk, hogy ma még ezekben a városokban több a kultúra ígérete, mint tán Szegedben is, Debrecenrõl és társairól nem is beszélve. Hogy mi lesz azután voltaképpen - ki tudja?

Hiszen jóformán még maga a magyar fajta sem tett le minden egzáment, mely kultúrképességét igazolja. Elõször a magyar társadalomnak, mely nincs, kell megszületnie s le kell számolni azzal a fél Ázsiával, amit magunkkal hoztunk s még mindig õrzünk.

Ezúttal csak a herosztráteszi munka vádját akartuk lemosni. Mi, Herosztráteszek, kik ha nem is vagyunk belebolondulva Nagyváradba, rendkívüli módon megbecsüljük e városban a kivételes öntudatot és készséget, mellyel várossá és modernné akar lenni - vágyva óhajtjuk, hogy Szeged mihamar igazolja magát s akár elsõnek bizonyítsa be, hogy a magyarság és az európaiság nem olyan lehetetlen frigy, amilyen lehetetlennek kellett - sajnos - [tar]tanunk eddig. Egyebekrõl pedig ezután.

Nagyváradi Napló 1902. július 29.

(ae.)