|
A
mámornak is törvénye van. Néha magasra csapódva csillog és tombol a mámor.
Elragadja, átitatja a legkonokabb józanságot is. Parázsossá teszi sokszor a
legtélibb éjszakát. Máskor pedig egyszerre elillan. Semmi nyoma sehol. Az
éjszaka borulhat s nyílhat békésen. Ezek a mámortalan éjszakák a csöndes
éjszakák. A bús éjszakák. Nagyváradon ismertek és rettegettek ezek a csöndes
éjszakák. Mámortalan levegõjükbõl rohan a legvadabb korhely is - az ágyba. Csak
a vendéglõsök, kávésok, pincérek, cigányok s az éjszakának egyéb népségei
kibicelnek e mámortalan éjszakáknak. Álmosan és gyászosan. Mostanában sûrûek a
csöndes éjszakák. A mámor nagyon kifáradt. Az emberek nagyon józanok. A pénz
pedig sohse volt neveletlenebb. A csöndes éjszaka elõreveti árnyát. A mámor
sirályai, az éjszaka népei némák és búsak. Az orfeumban lesrófolják a lámpákat.
Nem lesz elõadás. A kávéházakban a pincérek lapokat olvasnak. A rendõrök
álmosan baktatnak az utcán. A késõn járókelõ megriadva vágtat haza. Éjfél körül
halott a város… Talán egy, talán két helyen van egy kis zaj, sõt zene is.
Cigányok muzsikálnak - cigányoknak. A csöndes éjszakákon mulatják ki magukat
másoknak fekete mulattatói. De ez a lárma is elvész a nehéz, nagy csöndben,
sötétségben. Három óra felé a vasút felõl kocsik dübörögnek be. Jönnek a piaci
népek is. A csöndes éjszaka mintha örömmel rázkódnék meg. Kezdõdik végre az
élet. Ha mindjárt csak nappali élet is…
Nagyváradi Napló
1902. július 30.
|