|
- A zsíros város -
Tovább
beszélgetünk a magyar városokról, jövõbeli reménységeinkrõl. Rövid elüljáró
beszédeinken is hangosan megütõdtek ugyan itt-ott, de el akarjuk mondani mégis
a mondanivalóinkat.
Debrecenrõl
szólunk ezúttal. Elõttünk fekszik Zoltai Lajos kiváló kollégánknak egyik jeles
könyve. E könyv szerint Debrecennek már 1552-ben 1216 portája volt,
Nagyváradnak összesen alig ötszáz. Micsoda nehéz viharok száguldottak aztán
keresztül Nagyváradon. Itt tombolta ki magát minden veszedelmes ember, amely
[!] az egész országot sanyargatta. Debrecen pedig aránylag nagy nyugodtsággal
élt, növekedett és öregedett. A környékén elpusztult falvak földjeit bekebelezte,
gócpontjává tette magát a magyar fajta legértékesebb elemének, a
kálvinistaságnak, zsírosodott, gazdagodott. Ma is egyik legdúsabb városa az
országnak. A várost színmagyar kálvinizmusa szinte predesztinálta a szabad
szellemre és haladásra.
De
predesztinált legfõbbképpen ez a város a tüzes erõs, hódító, magyar hatásra.
Debrecenbõl a magyarságnak a Bükk hegyekig s a Naszódi hegyekig kellene
sugároznia. Kultúrájával, vagyonával reá kellene feküdnie az ország
harmadrészére. És? Debrecen éli a legelzárkózottabb életet a magyar városok
között. Az õsdebreceni vér átitatja még a bevándoroltat is. Józan, zárkózott,
keletien kényelmes, apatikus s ijesztõen konzervatív a debreceni szellem. És
nem is olyan tipikusan magyar, mint az idegen hinné, mert még a szalmaláng is
hiányzik belõle s fél a nagy lendületektõl. Ellenben él benne valami
érthetetlenül túltengõ, nagy büszkeség.
Ez
a szellem dirigál Debrecenben s hogy milyen erõvel, arra ezer példát tudnánk
hozni. Maga a debreceni kálvinizmus is egészen más, mint például az erdélyi.
Ortodox, konzervatív, rideg. Az iskolákban is ez a szellem dominál. A debreceni
fõiskola a magyar oktatás olimpuszáról már régen lebukott.
Megöl
mindent Debrecenben az elzsírosodás. A Csokonai kultusz sem igazi. Csokonait,
ezt a valamikori nagy lírikust Debrecenben ismerik csak s ott is félreismerik
-, hogy fölújítsuk a régi kopott mondást. A csikóbõrös kulacs boríze tetszik a
debrecenieknek, mint ahogy vendégeiknek is a Hortobágyot mutogatják vinkóval és
birka paprikással. A sajtó sem léphet nagyokat. Debrecenbõl hiányzik az
intelligenciának s kultúrára hajlásnak egy nagy kritériuma: az érdeklõdés
minden iránt. Bizonyos kedélyes, patriarchális borozgatás és szalonnázás a
debreceni élet az Urambátyám harminc éves anekdotáival. ezt lehetne mondani.
Tessék
aztán itt mûvelõ, akár magyarosító hatást keresni. Debrecen csak masszájával
nyom a magyarság mérlegén. Magyarsága hódításra, haladásra, kultúrára nem igen
hajlik. Bánkon s Halápon túl - írja ugyancsak Zoltai Lajos - Hosszúpályiban,
Létán, Bökönyben, Acsádon oláh templomok harangjai kongnak s vannak még
szomorúbb momentumok is. A debreceni telekkönyvek elárulják, hogy néhány év óta
az erdélyi román pénzintézetek pénze tódul Debrecenbe s Debrecen felé. Amit
Debrecen a magyarságnak nem tudott megtenni, s nem tudott lenyomulni erdélyi
pusztuló székely véreinkig - megteszik a románságnak a román empóriumok
Debrecennel.
De
mennyit tudnánk még Debrecenrõl hasonlókat írni. Ám nem érne sokat. A debreceni
Kossuth-párt antiszemita lapja fejezi ki legjobban a debreceni szellemet s ez a
lap azt dúdolja folyton: ordítás a honért, sujtás, szûr, zsinór, kerek kalpag,
zsír, bor és szûzi erkölcs… És Debrecen in hoc signo - alszik. Nem lehet
felébreszteni…
…Majd
írunk többi városainkról. Egyelõre várjuk meg, míg õszinteségünkért éri egypár
debreceni káromkodás Nagyváradot, a talmivárost…
Nagyváradi Napló
1902. augusztus 1.
(a-e.)
|