93. ÚJ DOGMA

Sienkiewicz, a lengyel, aki érti ám a mai idõk járását, egyik regényében azt bizonyítgatja, hogy az élet tartalma a dogma. Valami más ez, mint az Ibsen tana. Ibsen egyszerûen konstatálja, hogy minden élet hazugságon vagy hazugságokon épül és áll fent.

Tovább nem megy a nagy öreg bölcs.

De Sienkiewicz, az olcsóbb legény, a hazugságot, azaz hogy dogmát, úgy kommendálja, mint az élet sine qua nonját.

Mindezt abból az alkalomból írom le, hogy a jezsuiták dogmává kérik nyilatkoztatni Máriának emberi testben történt mennybeszállását.

De csak ötlethez juttatott a jezsuiták terve. Errõl a tervrõl nincs mondanivalóm. Nagyon kényesek ma az emberek még az olyan vallási esetekben is, amihez a vallásnak nincsen semmi köze, hitrõl nem is beszélve.

Mindenesetre azt igazolja ez az eset is, hogy a dogmák világát próbálja ma az emberiség újra élni.

Vulgo szólva: van valami kis igazuk azoknak, kik állandó ijedtséggel reakciót kiabálnak. Igen. A dogmákra kezd újra jó világ járni. A tekintélyekre és a dogmákra. A forrongó, lázas, modern világ nagy kedvet érez arra, hogy fölvegye egy jámbor tiroli vagy bajor falucska képét. Olyan falucskáét, melynek lakóit minta-alattvalóknak tartja például Vilmos császár, kinek nagy merészsége és nagy népszerûsége szintén nagy dokumentuma a tekintély új virágzásának.

Ördög vigye el. Hiszen lesz, ahogy lesz. Szaporodjanak csak nyugodtan a dogmák. Növeked­jék tovább a világ jámborsága s a tekintélyek tisztelete. Mi, akik dogmák között nem érezzük jól magunkat, csak tisztulunk mielõbb a világból. Úgy látszik azonban, hogy a világ a boldogság felé halad. Én tudniillik rajongó híve vagyok Ibsennek. Ibsen pedig azt mondja, hogy az élet annál boldogabb, minél több hazugságon épült. A dogmák és tekintélyek ilyenformán fundamentumai lesznek az emberek boldogságának…

Nagyváradi Napló 1902. augusztus 14.

(ae.)