|
Ha
majd leszáll ismét a barna éjjel s a bibliás idõknek lelkei szállnának le vele:
vigyázzatok, óh tanítványok! Ne bontsátok meg a fehér leplet. A Mester testét
ne lopjátok el. Õ nem szerette a hazugságot. Legenda-tépõ volt õ, a Mester s
utálta a pogányok szokásait.
*
A
fehér lepel alatt, a puha szõnyeges sátor alján nem Zola Emil pihen. Nincs ott
gyász. Nincs ott halál. Azt a hideg bomladozó testet égessétek vagy ássátok el.
A virágokat pedig vigyétek a kórházakba, hol valóban gyász és halál tanyázik. A
Mester él. Meg sem feszítteték, meg sem halt, el sem temetteték. A haladó világ
nagy kerekének egyik küllõje õ. Meghalni nem lehetett neki, elevenen nem
vágyott a mennyekbe szállni. Itt munkál e hitvány, szépséges és igazodó
világon.
Ott
áll a hegyen. Minden szavára becsületesebben lendül, halad a nagy világkerék.
Az új hegyi beszéd ráíródott a
sárgolyóbisra s letörülni nem lehet. Vérité!… A nagy fényes küllõ ûzi a kereket
az igazság felé…
*
Csak
az impotens lelkek alusznak úgy ki, mintha sohasem égtek volna. Oh, hogy
gyûlölte õ, a Mester a közönséges lelkeket, a kényelmeseket, önzõket, sötéteket
és kicsiket. Papi fejedelmeknek, farizeusoknak, hazug írástudóknak õ nem tudott
megbocsátani. Nem volt szamaritánus, mint ahogyan a pogányságból is õbenne
maradt a legkevesebb minden emberek között. Nagy látó és nagy harcoló volt õ.
Vallást nem tudott volna csinálni. De ha a földön valaha az igazság lesz a
vallás: Zola Emil élt és gyõzedelmeskedett…
*
J’accuse…
Vádolom az életet, e hitványt, e szépségest, ez igazodót. Valamikor bölcs lesz,
szent, igaz, gazdag és isteni ez a világ. De a Zoláknak milyen kárpótlást ad az
élet? Miért kell millióknak tölteni a temetõket, táplálni a humust, könnyezni
és vérezni elõbb? Miért kell a Zoláknak az igazságot látniok s mégis szenvedniök miatta?… A világ valamikor bölcs lesz,
szent, igaz, gazdag és isteni. És a Zolák buta, szenteskedõ, hazug, nyomorult
és istentelen világban éltek… Avagy kárpótlás-e, hogy a jobbat õk készítették elõ?… Szép a mártirium?… A mártirium szép s
az élet is szép. Igazul élni e hazug világban, látni, érezni és csinálni a
szebb jövendõt: óh be kéjes, be dicsõséges!… Így élni szebb most, mint a
jövendõben. Emberibb és istenibb. Hát még annak, aki meg sem halt, amint nem
halt meg Zola Emil…
*
Tanuljatok
gyûlölni Zola Emiltõl. - Gyûlöljetek mindent, ami a haladó világkerékre
ráfekszik. Sötétséget, bigottságot, impotenciát. Nem a szeretet fogja
megváltani a világot, hanem ez a nagy gyûlölet, mert ez a gyûlölet: világosság. Oh igazodó világ célja,
boldogsága: világosság!… Nem imádott még senki úgy, mint Zola Emil, aki magában
egy fényes küllõ a haladó világkerékben. Sokan hallják a föld dübörgését s
hirdetik, hogy jön az új világ, a világosság világa. Bizony mondom: ha jõ, az
új küllõ sietteti…
*
…Most
pedig üres a világ. Ott tanyázik a puha szõnyeges sátor alatt a világnak lelke.
Ott tanyázik a fehér lepel fölött, mely egy hideg, bomladozó testre borul. Az a
hideg test nem a Mesteré. Hiszen az a test üveges szemû és mozdulatlan, a
Mester pedig most is lát és harcol. El ne lopjátok azt a testet, óh
tanítványok. A Mester gyûlölte a hazugságot. A keresztet elkerülte, kerülje el
a legendákat is. A Mester él…
Nagyváradi Napló
1902. október 1.
A. E.
|