Gyalázatos
szenzációja volt a tegnapi napomnak. Marton Manó úr, aki kollégám volna az
újságírásban, megirigyelte egyetlen luxusomat, a tollam szabadságát, s mert õ e
luxussal régen leszámolt, le akarta tegnap tagadni s vakmerõen bepiszkítani az
enyémet. Nem vagyok gyönge ember. Szeretek sebeket osztogatni, s tudok sebeket
viselni. A Marton Manó támadásától megrendültem mégis. Undor fogott el, hogy
valaki ilyen ledérül szeretné összetaposni az én kicsi életem minden tartalmát
és büszkeségét, fizetettnek meri nevezni az én tollamat. Egy idõ óta csekély
forintokért a színházi sajtóiroda dolgait látom el. Nem nagyon elõkelõ
foglalkozás, de nagyon rám férnek e csekély forintok is s én ezért megdolgozok.
Somogyi Károly megfizeti egy szabad órám feláldozását s tovább nincs. Egy
órámat vásárolta meg, egy órai munkámat s nem engem. Nem vagyok eladó. A magam
becsületes hitén kívül soha mást papírra nem írok. Tháliát ritkán kultiválom,
de ha kritikára szólít a kenyérért elvállalt kötelesség, õszintén írok a
színházról is. Másként nem tudok. És Marton Manó úr meggyanúsít. Az a Marton
Manó, ki csaknem egy esztendeig szedett fel a színháztól hasonló címen hasonló
forintokat, de rossz pincér módjára nem dolgozott érte soha s aki még így sem
érezte azt a lekötöttséget, amelyet most énnálam természetesnek tart. Ostoba
dolog, hogy most nekem teátráliák miatt kell mucsaiaskodnom, miket különben úri
lenézéssel szoktam kezelni, de Marton úr belekényszerített. Azt mondják, hogy
nemcsak a szabad toll luxusára, de a forintokra is irigykedik. Így megbocsátok.
Családja, gyermekei vannak. Ha több kell egy falat kenyérrel, ha én vonok el
egy szükséges kis cipõt, a forintok nem kellenek. Legyenek az övéi. De annál a
lapnál, melynek Marton úr munkása, gondoskodjanak, hogy ne kezdjék ki
becsületes újságírók lelkét. A kicsinyes, házi pörpatvaroktól - és brrr! éppen színház
miatt! - félünk. Ne hajtsanak bele bennünket, hogy bepiszkáljunk az iszapba,
mert abból bûz és baj lesz. - Mindez szól annak a másik tollnak is, mely Marton
úrral egyidõben s kedves testvérkedésben szemetelt. Végül megkérdezem, hogy
milyen téren akar velem találkozni Marton úr?…
Nagyváradi Napló
1902. október 25.
Ady Endre
|