133. PFUHL VÉDELME

Senki sem foghatja reánk, hogy mi valami különös módon szimpatiálnánk Pfuhl úrral, e nagyváradi fõfinánccal, aki alighanem jobban szeretné, ha nem volna olyan ismert neve, mint amilyen van. És ezúttal mi mégis fölcsapunk Pfuhl úr védelmezõinek. De tovább megyünk. Dús és gazdag urak védelmezõinek csapunk föl. Olyan nyomorúságos idõket élünk, hogy a dús, gazdag urak is rászorulnak egy kis gyámolításra.

Mikor mi, vidéki skriblerek, aradiak, szegediek, debreceniek, nagyváradiak stb. unalmu[n]k­ban vagy lázunkban össze-összeveszekedünk, nekünk nagyváradiaknak azt vágják a fejünkhöz a Tisza-korszak állítólagos dédelgetése mellett, hogy könnyû nekünk, duplán püspöki város vagyunk, fõpapi dominiumokkal, káptalannal meg így és úgy… Érezzük, hogy ez az ütés nem fáj nekünk s ártatlanul jutogatunk hozzá. De nyelünk és hallgatunk.

Ám a sok lenyelt és elhallgatott igazságból egy törtszámú percentet adjunk ki már magunkból. Evvel a kicsike percenttel különben is védeni akarjuk a dús papokat, akik a csúnya szocialisták lapjának tegnapi száma szerint vannak vagy huszonötezren ebben az országban s a statisztika nem tud róla, hogy egy is közülük éhen halt volna meg.

Nekünk erõs hitünk, hogy a nagyváradi dús papok nem jó néven vették azt, ami csütörtökön a városházán történt. Hogy Pfuhl úr okvetetlen adóemelõ szándékát újra megtörték, ez helyes. De Pfuhl úrnak mégis volt egy kis igaza. Hát hiheti valaki, hogy püspöki és kanonoki rezidenciák összeomlanak 300-400 korona lakbér adóalap emeléstõl? Ha messzi szûk utcák szegény kis két-három szobái kibírnak 300-400 koronát, e dús paloták összeroskadnak-e 1400-1800 koronától? Dehogyis roskadnak. Nagyvárad közigazgatási bizottsága nagyon õrzi a tönkremenéstõl az egyház szegény szolgáit.

A dús papoknak fájhat ez legjobban. Hiszen õk krisztusi erényekben élnek. Már most, ha egy kissé emelkednek az õ terheik, lehet könnyíteni a szegények agyonnyomott vállain. És ezt ne akarnák a dús papok? Dehogynem. Hiszen ez az életük missziója és jutalma. Bizonyosan nekik fáj hát legjobban, hogy Pfuhl úr javaslatának õket illetõ részét is visszautasította a köz­igazgatási bizottság.

Lám, a rossz nyelvek, melyeknek mi természetesen nem hiszünk, azt hirdetik, hogy a kismódú embereken nem lehet segíteni, mert a dús papokon kellene kezdeni a rekompenzációt s õket pedig nem szabad háborgatni.

Védjük Pfuhl urat, ki e suttogó fámát - egy nagyon csekély részében - de el akarta hallgattatni. És védjük a dús papokat. Elvégre õk nem tehetnek róla, ha hivatalosan szûkkeblûeknek deklarálják. Végre is komolyan nem teheti fel róluk senki, hogy õk, kik sok szobájú palotákban élnek, e palotákért s - ami elsõbb - a szegények könnyítéséért 300-400 koronát évenként magukra nem vállalnának.

Nyomorúságos, pénztelen, sõt kenyértelen idõket élünk. Ilyen idõkben igazán nem járja a dús papokat a szeretet apostolait kincskuporgató, szûkkeblû népségnek tüntetni föl. Ezen ostoba módon el tudnának aztán keseredni a pénztelen, kenyértelen és dolgozó proletárok.

Az is lehet, hogy nekünk nem alap nélkül vagdossák a fejünkhöz, hogy könnyû nekünk, mert duplán püspöki város vagyunk. Bizonyosan hasonló okokból nem gyõzõdhettünk meg arról, hogy ennek folytán csakugyan könnyû nekünk. Úgy gondolkoztunk, mint a közigazgatási bizottság. Nem tettük föl a dús papokról, hogy azok dús jövedelmeikhez mérten és méltóan szeretik Nagyváradot és népét. Talán, ha e hitünk erõs és hangos, a gazdag fõpapi és káptalani vagyonok jelenléte valamennyire már megtetszenék Nagyvárad képén.

Köszönjük Pfuhl úrnak a figyelmeztetést. Valóban ezután több hitünk lesz nekünk és mindnyájunknak. A közigazgatási bizottságnak is. Tudjuk most már, illetve hisszük, hogy csak kérnünk kell. Hiszen akik adhatnának s bizonyosan adnának is, ha bátorságunk volna kérni e [város] szegény lakói nevében: Krisztusnak szolgái. Õ pedig, az embernek fia mondotta: „kérjetek és megadatik, zörgessetek és megnyittatik”.

Nem engedjük, hogy ok nélkül hivatalosan kemény lelkûeknek, zsugoriaknak deklaráltassanak Nagyvárad dús papjai. Kérjetek és zörgessetek!…

Nagyváradi Napló 1902. december 6.

(-e)