- Akit nem akartak
eltemetni -
Fehér
a világ. Itt a tél. Nem árt foglalkoznunk azokkal, akiknek ez a fehér, téli
világ kín és gyötrelem, valóságos pokol. A szegények nem áldják ezt a fehér
csillogó világot. Mint ahogy a nyári meleget sem nagyon áldhatják. A szegény
embernek élni gyötrelem, de meghalni is nehéz és bajos. A friss tél egy tegnapi
tragédiája ezt bizonyítja.
Szegény
Varga Pál Nagytemetõ utcai napszámos-embernek meghalt a kis nyolc hónapos
leánykája, a Margitka. Keserves a gyász a nyomorult kunyhóban is, de még
keservesebb a teher, amit a gyász ró rá az emberre. A kis hideg testû Margitkát
el kell temettetni.
Varga
Pál hivõ, jó katolikus ember. Szép, keresztényi temetést akart az õ kis
halottjának. Elment tehát a plébános úrhoz. Hogy milyen eredménnyel járt a
szegény Varga Pál, az alábbi levél bizonyítja, melyet tegnap délelõtt kaptunk:
Tisztelt
Szerkesztõ Úr!
Mint
szegény napszámos ember, nagy bajomban fordulok Szerkesztõ úrhoz. Hét gyermekem
közül az egyik, a nyolc hónapos Margitka, tegnap meghalt. Mivel én magam
tüdõbeteg, most keresetképtelen ember vagyok, két gyermekem pedig szintén beteg
és otthon alig van betevõ falatunk, felmentem nagyságos Dencs János plébános
úrhoz és mint buzgó katolikus ember arra kértem, hogy meghalt kis leányom
temesse el.
-
Ezért 2 forint 10 krajcár jár, mondta erre a plébános úr.
-
Tudom, mondtam én, de legyen tekintettel Nagyságos fõtisztelendõ úr az én
szegény keresetképtelen és beteg állapotomra. Nincs nekem egy krajcárom, de még
betevõ falatom se. Hát legyen kegyes a fõtisztelendõ úr most ingyen eltemetni
az én kis halottamat. Majd megfizetem, ha dolgozni tudok.
Dencs
fõtisztelendõ úr erre haragra lobbant ellenem és azt mondta, hogy szegény a
kántor, harangozó is, hát õ nem temeti el a kislányom addig, míg én elõ nem
teremtem azt a pénzt. Nem bánja akárhonnan veszem, de annak a pénznek meg kell
lenni.
Erre
én elmentem Lõrinczy rendõrkapitány úrhoz és kértem, hogy mivel nekem pénzem
nincs, Dencs plébános úr pedig ingyen nem akarja eltemetni a lányom, hát
temettesse el a város.
Minthogy
Lõrinczy kapitány úr azt mondta, hogy ezt õ nem teheti meg, kérem Szerkesztõ
urat segítsen rajtam valami tanáccsal, hogy miképpen temessem el az én kis
lányom, mivel én buzgó katolikus ember vagyok és nem akarom a gyermekem pogány
módra eltemettetni.
Nagyvárad,
1902. dec. 6.
Varga Pál,
napszámos. (Nagytemető u. 31.)
És
személyesen is eljött hozzánk Varga Pál. Panaszkodott és sírt. Tüntetõ
adakozásokhoz nincsen kedvünk s módunk sem, de rendkívül meghatott bennünket a
szegény apa siránkozása. Adtunk neki 2 forint 10 krajcárt s õ hálálkodva
sietett a pénzzel Dencs plébános úrhoz, kinek - úgy látszik - nem szabad
kivételt tenni senkivel a temetési stóla behajtásánál.
-
Látja - mondta Dencs -, hogy van pénz. De idejében kell ám errõl a szülõknek
gondoskodni.
-
És elküldte egyik káplánját a temetésre…
Azóta
a kis Margitkát beszentelhette Dencs úr káplánja. Sõt a temetõ egyik messzi,
félreesõ zugában új kis hant emelkedik, Szegény Varga Pál megmenekült a hivõ,
buzgó keresztény ember elképzelhetõ nagy fájdalmától, hogy az õ kis halottját
pogány módon kellett eltemetni s talán emiatt el fog kárhozni a nyolc hónapot
élt fehér ártatlanság.
De
Varga Pál házában még sincs megnyugvás, bár Margitkát plébános temette el s
erre került pénz. Nagy a nyomor a Nagytemetõ-utcai viskóban. El lehet képzelni,
hogy milyen nehezen tud segíteni egy nagycsaládos nyomorgó napszámos magán,
mikor még kis leányát sem temetik el ingyen. A jó lelkekre apellálunk. Akik
tehetik, enyhítsék filléreikkel a Nagytemetõ utcai gyászos ház nyomorúságát. Mi
e filléreket szívesen juttatjuk el a nyomorgó családhoz. Adományokat
mindenkitõl elfogadunk. Még azoktól is, kik a szegény nyomorgó emberek kis
gyermekeit csak készpénz ellenében temetik el.
Nagyváradi Napló
1902. december 7.
(ae)
|