Nagyváradon
szenvedély, sõt divat jótékonykodni. Jöttek is ide az elmúlt napokban harmadik
vármegye csavargói is. Gerõ Ármin mondja. Ugyanõ megmondhatja, hogy három
nappal ezelõtt jó pénzért sem lehetett napszámos embert kapni. Persze. A
barakkban pattogott a tûz, párolgott a leves s szelõdött a kenyér. Tegnap
délután pedig magam hallottam a Szent László tér egy hólapátolójától, amint a
társát oktatta.
-
Az épkézláb ember is kap kenyeret és levest. Nem érdemes dolgozni, csak ha jól
megfizetik az embert.
Mindezt
nem azért írjuk le, hogy lehûtsük a jótékonyság meleg buzogású forrásait.
Dehogy. A jótékonykodásra sohsem volt nagyobb ok és szükség, mint most. De
tessék belátni, hogy az ingyen kenyérnél többet érne valami: a jól fizetett
munka.
No
de ez a mi nyomorúságos idõnkben buta circulus viciozus. Elég munka,
tisztességes munka nincs. A kenyér néhány helyen halmasodott [!] föl. Igaza van
a szegénynek:
-
Ide a fölös kenyerekkel!…
*
Akiben
hajlandóság van a demokrácia igazainak befogadására, ne nézze meg az ingyen
kenyérért tülekedõ rongyos, piszkos, vad sereget, mert nagyon ki talál
józanodni s meg találja érteni azokat, akik nem lelkesednek a mobért. Az ingyen
kenyérért tülekedõk nagyobbik részében nem lágy, hálás érzések fakadnak, de
durvák, kemények és rosszak. És alaposan fölfegyverzett lélek kell hozzá, hogy
e durva, kemény, rossz érzésekért ne a mobot tegyük felelõssé, hanem magunkat,
a jólöltözõket és rendesen étkezõket. Mert a mobnak joga van durvának és vadnak
lenni. Felé se szoktunk nézni. Csak akkor, mikor Celsius 28 fokig süllyed s
nekünk félnünk kell, hogy amit nem adunk magunk szántából, elviszik erõvel.
Különben
pedig törõdjék bele mindenki, hogy muszáj ingyen kenyeret adni s mégis az
ingyen kenyér csak a gyûlöletet neveli azok részében, akik az ingyen kenyeret
korgó gyomrukba kebelezik. Ez így lesz még sokáig. Egész a ma még beláthatatlan
idõig, mikor a proletár is kap jogokat, fog tudni gondolkozni s állandóan kap
munkát.
*
Akár
szenvedély a jótékonykodás, akár divat: gyönyörû. Úgy amint jelentkezik. Oly
mindegy, hogy hiúság küldte-e a jótékony filléreket, félelem szentimentális
gyöngeség vagy nagyszerû humanizmus, mely be tud tekinteni az életbe, vissza és
elõre tud nézni. A jótékonyság mindenképpen gyönyörû. Homályosan vagy tudatosan
benne él a több mint krisztusi igazság: az élet mindannyiunké s az élethez
mindannyiunknak egyforma joga van…
*
Nagyvárad
társadalmának mostani nagy jótékonysága tele van nagy tanulságokkal, szép
esetekkel. Nem nagy tanulság-e, hogy mióta dolgozik az irgalmasság, pihen a
rendõrség. Alig történik azóta bûn, míg azelõtt nap mint nap jött a hír
lopásokról, rablásokról, betörésekrõl.
Mintha
volna némi igazuk azoknak, kik bûnös vagy derék individiumot [!] nem ismernek s
bûnt és erényt a társadalomnak rónak föl. A sok jótékony mulatságot nincs
kedvünk a nagy és szép tanulságok közé sorolni. De azt igen, hogy a nagyváradi
közös tisztikar szép adományt küldött a nyomorgók számára. Nagy dolog ez s aki
kezdeményezte, az tudja, mint kell békülni, barátkozni, sõt szívekhez jutni. És
egy nagy tanulságot még éppen nem hallgathat el e sorok írója. A jótékonyság
nagyváradi munkájában ezúttal is és csodálatos készséggel a zsidóság vezetett.
Ha velük egy arányban adakoznának a gazdag fõpapok és fõurak, ötven évig nem
volna talán nyomorúság ebben az országban. No de erre azt mondják, hogy õk nem
hivalkodnak. Rosszul teszik. Tessék hivalkodni!… Elvégre nem vagyunk kötelesek
elhinni, sõt sok okunk sincs rá, hogy a Károlyi Sándorok és a dús papok
irgalmas emberek. Ellenben õk folyton azt hirdetik a zsidóságról, hogy önzõ és
fukar. Tessék hivalkodni!…
*
Az
ingyen kenyér legfõbb morálja aztán mégiscsak az, hogy sokáig nem lehet ám
ingyen kenyérrel tolni, halasztani egy nagy problémát. Fõként pedig nem járja,
hogy a hatalmas állam, mely megadóztatja még az álmainkat is - ezt is egészen a
társadalomra tolja. Tessék a hatalmas államnak gondoskodni mindenki számára
jogról és kenyérrõl. Mert nagy csõd talál ám abból lenni, ha az agrárius urakon
kívül nem látunk meg senkit. Akkor nekünk, nem agráriusoknak, nemsokára nem
lesz módunkban eltartani és féken tartani a proletárok éhezõit…
Nagyváradi Napló
1902. december 21.
|