A
nagyobb színházak sajtóirodát tartanak. Kivált ott, hol több napilap jelenik
meg. A sajtóiroda üzleti orgánuma a színháznak. Bejelenti a mûsort. Fölhívja a
figyelmet az ígérkezõ érdekesebb estékre. Esetleg egypár dicsérõ jelzõt nem
sajnál. A lapok dolga, hogy ezeket a jelzõket megtartják-e, vagy kihúzzák. A
színház és sajtó között levõ természetes kontaktus úgy hozza magával, hogy [a]
színház inkább csak szenteltvíz hatású jelentéseit kiadják a lapok. Hiszen
inkább segíteni, mint ártani kötelesek talán egy-egy kultúr-intézetnek.
Ilyenformán aztán Budapesten és Nagyváradon mindenütt megesik, hogy a lapok
premierek, föllépések stb. elõtt leközlik a színház dicsérõ jelentéseit,
viszont a premierek, föllépések stb. után
elmondják a maguk véleményét, melyek nagyon sokszor cáfolják le az elõleges
dicséretet. Ez így van s jól van így. A közönség pártfogására érdemes színházat
szívesen támogatja a sajtó, az érdemetlen elõtt pedig begombolkozik. Ez
megnyilatkozik a színházi sajtóiroda jelentéseinél is. Vagy leközli, vagy
félredobja az ember õket. Kázust belõlük nem sokszor csinál.
Egy
laptársunk, melynek színházi politikájáról nem nyilatkozunk ma még másutt és
bõvebben, nem így csinált. Nem dobta félre a jelentést, hanem kifigurázta, hogy
Hegyesi Mari asszony föllépését a jelentés elõre nagy sikerûnek mondta, mert a
lapokban e jelentésnek másnap reggel kell megjelennie. Ezt laptársunk amerikai
gyorsaságnak nevezte. És bár hasonló amerikai gyorsaságnál máskor nem volt
ilyen aggodalmas, ezúttal a színház ellen fordult. Miért lett laptársunk egy
nap alatt ellensége a színházi sajtóirodának, melynek berendezését, mivoltát,
célját olyan sokáig volt alkalma ismerni? Hát ez nem amerikai gyorsaság?…
Nagyváradi Napló
1902. március 20.
|