165. AGRÁRIUS DIADAL

Amit csak mint abszurdumot mertünk említeni, alighanem valóra válik. Agrárius kereskedelmi minisztere lesz ennek az országnak, amelyben minden lehetséges.

Az agráriusok, akik a kombinációk legelején Bujánovits Sándor nevét dobták a miniszter­jelöltek arénájába, de a rettentõen fagyos fogadtatás után hamarosan visszavonultak, ismét egész nyílt és határozott formában léptek elõtérbe, a maguk részére követelve - a keres­kedelmi tárcát! Beavatott politikai körökben egész határozottsággal beszélték, hogy a volt nemzeti párt, amely lényegileg és érzelmileg ugyanazonos az ún. agrár-liberálisokkal, ismét a maga részére követeli a megüresedett miniszteri széket és a szabadelvû párt más összetételének irányát a kabinet tagjaira nézve is érvényesítve kívánja látni. Ez a törekvés nyíltan felbukkant már az elsõ napokban, amikor a nemzeti párt részérõl azt a tervet lanszírozták, hogy Széll Kálmán vállalja el a kereskedelmi tárcát és a belügyet engedje át gróf Apponyi Albertnek. Széll Kálmán azonban ezt az ajánlatot nem fogadta el és a visszautasítást nyilvánosan is publikáltatta.

Az agráriusok azonban bíztak Széll Kálmánban és minthogy ma õk és a nemzeti párt feltétlenül uralkodnak Széll Kálmán felett, egy újabb kombinációval léptek fel, amelyet ma már nyilvánosságra is hoztak. E kombináció az, hogy Darányi Ignác legyen a kereskedelem­ügyi miniszter, az õ helyébe pedig a nemzeti párt régi, nagy embere és az agráriusok fõvezére: gróf Dessewffy Aurél lépjen, mint földmívelésügyi miniszter.

Eleinte csak súgdosva adták tovább ezt a kombinációt a Ház folyosóján, és a kétkedés és elszörnyûködés, amely nyomában járt, azt a látszatot keltette, hogy ez a tervelés is csak egy napig fog élni és másodnap már eljut megboldogult elõdei közé. A kérkedõk azonban csalódtak, mert minden jel arra mutat, hogy a Darányi kereskedelmi minisztersége a közel napokra várható igaz valóság lesz. Az agráriusok tábora ezt ma nyíltan be is jelenti és a „Hazánk”, amely tudvalevõleg a nemzeti pártiak és az agráriusok legbizalmasabb szószólója, ma esti számában, bár burkolt formában, de egész határozottsággal sejteti, hogy az új kereskedelmi miniszter az õ embereik sorából fog kikerülni.

Ez az értesítés, amely feltûnõ formában van közzétéve, tudtul adja elõször, hogy az új kombináció „a szabadelvû párt több tekintélyes politikusának” az eszmemenete. Tehát föltétlenül a nemzeti párti csoporté és ez esetben a megvalósulásra, a legtöbb eséllyel bír. Sõt mondhatjuk, egyedül bír eséllyel, ha figyelembe vesszük, hogy a nemzeti párt ma minden kérdésben ügy mozgatja és úgy használja ki Széll Kálmánt, ahogy csak akarja.

Másodszor tudtul adja, hogy a nemzeti párt nem mond le a kabinetben bírt helyrõl, tehát okvetlen nemzeti párti ember lesz az, aki mint új miniszter fog a kabinetben helyet foglalni.

Harmadszor pedig közli, hogy a nemzeti-párt emberei közt nincs alkalmas egyéniség a kereskedelmi tárcára, de van más szakra. Tehát legyen helycsere éspedig oly módon, hogy az egyik szakminiszter vállalja el a kereskedelmi tárcát és az ekként megüresedõ helyre jöjjön a nemzeti párt.

Ez a szakminiszter pedig, aki helyet fog cserélni: Darányi Ignác, az új földmívelésügyi miniszter pedig: gróf Desewffy Aurél.

Ennél nagyobb diadalt még a legtúlzóbb agráriusok sem kívánhattak volna s ennél nagyobb képtelenséget nem hallottunk még soha. Úgy látszik, hogy ennek a szerencsétlen országnak végzete, hogy teljesen tönkre menjen.

Tegyük föl a legjobbat. Tegyük föl, hogy a Darányi kereskedelmi miniszterségét talán még sem merik megcsinálni. De az bizonyos, hogy az lesz Magyarország kereskedelmi minisztere, akit a klerikális nemzetiek és az agráriusok akarnak. Íme idáig jutottunk Széll Kálmán s az új rendszer jóvoltából. Tessék tapsolni tisztelt „liberális” közvélemény a liberális kormány leendõ kereskedelmi miniszterének. Rövid idõn még azt is megérhetjük, hogy a kereskedelmi tárcát egy­szerûen beolvasztják a földmívelésügyibe. Sõt utoljára fölosztják maguk között a latifundiu­mos urak az országot. Építenek egy óriási istállót, honnan aztán agrár stílben kormányozhatnak bennünket a kasznárok és ispánok.

A minap egy vidéki professzort meg akartak kövezni, mert igazat szólott. Azt mondta, hogy míg elsõsorban agrárország vagyunk, kultúrország nem lehetünk. Mennyire igaza volt a professzornak, nem hiába, hogy meg akarták kövezni.

De hát akarunk mi kultúrországot? Ördögöt! Akarunk egy tábla földet trágyadombokkal a Kárpátoktól az Adriáig. Vivát!

Nagyváradi Napló 1902. április 26.