|
És
mindezek után panaszkodó hangon fordulunk a magyar drámai mûvészet
nagyasszonyához, aki oly lelkes cikkeket írt a magyar ipar támogatása érdekében
és annyi nemes ambícióval, tudással és fényes talentummal vívta ki hajdanán a
magyar és a komoly mûvészet tiszteletét. Kimondjuk nyíltan, irtózatos bûnt
követett el Jászai Mari asszony a magyar mûvészet és a komoly színjátszás
ellen, mikor olyan himnuszokat zengett ezen miss Izidora Duncan nevezetû
táncosnõrõl, s olyan zajjal s hozsannával reklamírozta, hogy a jó hiszékeny s
Jászai szavát nagyra tartó közönség beugrott neki és özönlött a hirdetett csoda
megbámulására. S míg száz meg száz szegény magyar színész kenyér nélkül jár a
fõvárosban, addig a mezítlábos csoda az õ hókuszpókuszai és Jászai Marinak
hangos reklámai révén vagyonra tett szert és most folytatná a harácsolást a
vidéken is az élelmes kaliforniai vagy Dob utcai táncosnõ - ha ugyan
megengednék ezt neki.
Kérdjük
Öntõl Nagyasszonyunk - jól van-e ez így. Nem gondolja, hogy ezek a mezítlábos
csodák ferde útra terelik, megrontják a közönség nemes ízlését, mely eddig
kielégítést talált a komoly drámai mûvészet gyönyörûségében. Olyan nagy ország
vagyunk mi és olyan kevés a hivatott tehetséges mûvészünk, hogy szükség volt
ideplántálni és nagyra fújni miss Izidora Duncant.
Ha
mindez jól van így, úgy ne csodálja ám Nagyasszonyunk, ha öldösik az emberek
egymást a belépõ jegyért, mikor miss Izidora Duncan ugrál a pódiumon; -
ellenben kong az ürességtõl a színház, mikor egy Jászai Mari játssza Medeát
vagy Élektrát. Dixi!…
Nagyváradi Napló
1902. június 4.
|