184. A RENDÕRSÉG

Éppenséggel kerüljük, hogy a rendõrséggel foglalkozzunk, pedig erre a rendõrség ad okot. Most azonban kötelességünk a rendõrségrõl szólni, mert a közönséggel akar ujjat húzni s velünk, a közönség szószólóival, a sajtóval. Azt hisszük, Gerõ fõkapitány a közönségen és sajtón akar bosszút állani azért, mert fõkapitányi ténykedéseinek némelyike nehéz kritikákkal s határozott visszautasításokkal találkozott. Hogy ez - ha így van - nevetséges erõlködés - azt bizonyítnunk sem kell. Ám a fõkapitány úr ridegen el akar zárkózni a közönség, a nyilvá­nos­ság elõl, ami szép dolog, boldog, kényelmes állapot volna, ha lehetséges volna. Ez a sajtóiroda eddig azt a célt iparkodta szolgálni, hogy a közönség ne tudjon meg semmi nevezeteset, a nyilvánosság ne ellenõrizhesse a rendõrséget. Elnéztük s lehetõleg ellensúlyoztuk ezt a naiv igyekezetet. De tegnap már megsokalltuk a dolgot, mikor egy esetbõl azt láttuk, hogy a rendõrség nemcsak elhallgatni, de egészen megmásítani is szeret jelentõs eseményeket. Megbotránkozásunknak kifejezést adtunk s a rendõrség válasza az, hogy a hírszolgálatot teljesen beszüntette s a tegnapi nap eseményeirõl a nagy munkássztrájk folytatásáról, egy úrinõ nagy szerencsétlenségérõl s még vagy néhány eseményrõl semmi jelentést nem adott. Ezúttal leckét nem adunk. De figyelmeztetjük a rendõrséget, hogy kicsinyes politikája nagy veszedelem s a közönség érdekében követeljük a nyilvánosság ellenõrzõ jogának a respektálását. Ha a rendõrségen e rövid figyelmeztetés nem fog, tudni fogjuk más módon rászorítani e jog tiszteletben tartására.

Nagyváradi Napló 1902. június 11.